Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Hírek
Személyes lemezt készít a Noir Desir frontembere
"Nagyon személyes albumot" készít Bertrand Cantat - erről maga az énekes, a másfél éve feloszlott Noir Désir együttes egykori frontembere számolt be a Sud-Ouest című francia regionális lapnak adott interjúban.
CD és DVD is jár Ákos új maxijához
Már készül a stúdióban a szintipop-hangzású új Ákos-korong, amelynek első kimásolt dala 2012. április 12-én Előkelő idegen címmel lát napvilágot.
Már csak viccből utálják egymást a Darkness-tagok
Néhány éves pihenő után a Darkness-tagok ismét képesek a zökkenőmentes közös munkára. Az amerikai zenekar hamarosan elkészül harmadik lemezével, majd hosszabb turnéra indul.
Kibékült a Rolling Stones két legendája
Hosszas viszálykodás után kibékült Sir Mick Jagger és Keith Richards - és állítólag máris jubileumi Rolling Stones-turnét fontolgatnak.
1
2012-ben ismét Talentométer az A38-on
A tavalyi nagy siker után idén is megrendezik, sőt borászversennyel bővítik az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. könnyűzenei tehetségkutatóját.
Új lemezzel érkezik Zamárdiba a Gossip
Beth Ditto és zenekara Mark Ronson segítségét is igénybe vette az új Gossip-lemez elkészítésekor. Az elkészült számokat az idei Balaton Soundon csekkolhatják a zenekar rajongói.
Rajzverseny is kapcsolódik a szegedi Lennon-kiállításhoz
Hogyan látod John Lennont? címmel bárki elkészítheti saját művészi alkotását a beatzenészről azon a karikatúraversenyen, melyet a szegedi Regionális Összművészeti Központ (REÖK) hirdetett meg a Beatles legendás alakjának májusig látható kiállításához kapcsolódóan
Ők kaszálták a legnagyobbat Amerikában
A Billboard elkészítette a 2011-es év legjobban kereső popsztárjainak listáját. A tengerentúli bevételeket tekintve Taylor Swift mindenkit megelőzött a világon.
Vitázz a zenén keresztül - rappeld el a véleményedet!
Busa Pista idén is táncba hívja a rappelni vágyókat – a Szóval?! Országos Vitaverseny keretén belül most a hiphop és slam-poetry segítségével is hangot adhatnak véleményüknek a középiskolás diákok.
Drágán megfizet sikereiért a Bee Gees énekese
Robin Gibb szerint a családi tragédiák, valamint rákbetegsége lehetnek a fizetség a hírnévért és a gazdagságért, amit testvéreivel együtt elért az elmúlt évtizedekben.
567891011121314
9 / 522 oldal
2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.