Barátok közt
Ildi go! (536.) Barátok közt 536. szeptember 28-ig
Már megint másfél hét jön, de így hosszú és jó leszek. Ildikó csak ezen a héten marad, de ennyi is elég lesz belőle az elkövetkező évekre. Dániel ámokfutása elkezdődött, de még nagyon az elején tart, vagy csak ennyire képes. Bízok benne, hogy nem. Magdolnáról egyelőre még ugyanannyi szó esik, mintha köztünk lenne, és erről a családja tehet, bár kevésbé jó értelemben. Mondtam már, hogy Juli és Andris úgy vannak? A héten még úgyabbul. Klaudia ördögi terve beérni látszik, ahogy Zsoltéké is alakul szépen. Az átok kis Kamilla meg eltűnik a virtuális, és a való világban is.
2009. október 2.
A tor kalapácsa (535.) Barátok közt 535. szeptember közepéig
Most nagyon rendes voltam, nyolcnapi adagot néztem meg egy nap alatt, a végén már Timikének szólítottam a fiamat is, de egyikünk sem bánta. A sorozat életében mérföldkőnek számító anyust elföldelik, de Ildi lánya (nem Tilda) gondoskodik róla, hogy mulatságos legyen a végső búcsú. Hiába, Janza Katinkának elég csak magát adnia, és máris kész a produkció, ügyet sem vetve a kihagyott évekre. Dániel Tilda-függősége már a családnak is szemet szúr, de még csak most kezdődik a haddelhadd. Linda egy kurva.
2009. szeptember 25.
L inda house (534.) Barátok közt 534. szeptember 7-ig
Elkezdődött. Ahogy az én felejtés folyamom folytatódott. Egy izgalmas, és módfelett fontos történést ugyanis kihagytam az elmúlt évad eseményeiből, de semmi hézag, majd avval fogom kezdeni. Amúgy minden folyik a megszokott rendben, családi intrikák, váratlan fordulatok, minden mennyiségben. Na jó, persze hazudtam. De kezdésnek nem rossz. Illetve a legrosszabb mégis Botond és Linda kapcsolatának normalizálódása, ami bevallom, rosszul érint. Innen nyitunk.
2009. szeptember 22.
Sörmentén (533.) Barátok közt 533. augusztusig (talán)
Azt, hogy meg tudom-e írni végig, legyen a jótékony sörök, és a rosszékony memória titka, ismét, de legalább a tudásbázis már megvan. A múlt héten a „szenvedély” szót alkalmaztam a kelleténél talán többször, biztosan erre a hétre is jut valami. Nyílt titok, hogy a sorozat alappillére kifingik a nyári szünetre, erre már most készüljünk fel lelkileg, ha mégsem jutnék el addig. És van még a tarsolyban egy lehetséges tragédia, de az átcsúszik az új évadra. Zsolték terve katasztrófába fordul, hála Nórának, de a folyomány szintén a friss eresztés gondja lesz. Ahogyan Vilmos sorsa is, akit a nem várt tragédián borzalmon túl is érnek megpróbáltatások.
2009. szeptember 2.
Vilmos Művek (532.) Barátok közt 532. július vége feléig
Most vettem csak észre, mennyit használtam múlt héten a „családi viszony” szintagmát, ezúton is elnézést kérek a kellemetlenségért, biztosan több sört ittam már megint a megengedettnél. Remélem, legalább ma a negyedik sörig eltekintek a huzamosabb szóismétléstől. Jaj, a sört mennyiszer leírtam már, bocsánat! Erről jut eszembe Vili bácsi, aki nagyon belejött a szabadságba, és doszt horgászni jár, fütyülve Magdusra és a munkára. Már csak egy hét van addig, hogy teljesen utolérjem a sorozatot, de Miklósék már most történelmi mélypontra jutottak tervük kivitelezésében, s nem is Valter miatt. Zsolt mellékesben még külön harcát is vívja magánéletével, és Miki sem marad el mögötte. Dániel beindul.
2009. augusztus 19.
Attila, az isten ostoba (531.) Barátok közt 531. július idusa
No, ablakaim még mindig nincsenek, de már agyam sem hozzá, megelégszem már avval is, ha a tartós hidegre záródnak nyílásaim. Viszont egy újabb hétre való anyagot tudtam megnézni hétvégén, és eljött az idő, hogy elmeséljem, mert, bár már biztosan mindenki látta a bizonyos intervallumot, a modern ember gyorsan felejt. A szünetben karbantartom a memóriákat. Magdolna tragédiája a vallomással nem ér véget, de Miklós sem panaszkodhat, jól áll a mélyrepülési versenyben. A Valter egyenesen egy lúzer szélhámos, a Laci meg hámozás nélkül is az. Zsoltit sem veti fel a boldogság. Dióbélben ennyi. Gyors leszek, és tömör.
2009. augusztus 7.
Magdalélna (530.) Barátok közt 530. júliusig
Ígérem, lassan fogom behozni a lemaradásomat, de a jó hír az, hogy véget értek megpróbáltatásokkal teli hétköznapjaim, illetve visszatértek a szokásos nehézségi szintre. A temérdek hátra maradt információhalmaz okán nehezen tudom megítélni, hogy mennyire pörgős éppen sorozatunk, de ha azt veszem, hogy éppen Magdolnát, az ősfát készülnek hosszú munkával kivágni a nyálba, hát el kell gondolkodjak. Nem biztos, hogy ma eljutok addig, de napjainkban, mikor ezt írom, a nagyanyus helyzete már-már tarthatatlan, legalábbis a szűk életközösségben. Ami mindenképpen üdítőleg hat szervezetemre, az Dániel ostoba arcberendezése, megspékelve egy kis őrültséggel egészen vidámító. Miklós dramaturgiai mélyponton tanyázik. Klaudia kész bekapni a horgot, és ezt olvassuk el megint, figyelmesen! Zsolti nagyot alakított, és azt mindjárt el is mesélem. Ja, arról meséltem már, hogy éppen ablakokat újítunk fel?
2009. július 22.
GéZakó (529.) Barátok közt 529. június 22-ig
No, már elkezdtem az írást e héten, ám korántsem biztos, hogy még közre is adatik ebben a ciklusban, ugyanis megint slamasztikában vagyok. Pontosabban továbbképzésen. Egészen pontosan óvodaszünet van, ezért itthon vagyok a gyerekkel, ami megpróbáltatások özönét zúdítja rám korántsem váratlanul, de embert próbálón.
1
2009. július 13.
Valami bűzlik Dánielben (528.) Barátok közt 528. június 15-ig
No, most nem mindennapi dolgok zavartak meg a heti munkában, ugyanis inkább lakáscserével töltöttem időmet a körmölés helyett, így lett kétheti megint az anyag. Sajnos még további kimaradások várhatók, de ha a dolgok jól alakulnak, nem lesz hosszú tartamú az alkotói tétlenség. Ahogy éppen most sorozatunk is jól áll e téren, történnek az események rendesen, de lehet, hogy csak a bő tartalmi torlódás miatt érzem így. Miklós visszatér, de egyelőre még csak értelmetlenségekre futja erejéből. Lacinál ez természetes állapot. Kiderül Nikolett óriási titka is, amit csak a hülye nem vett észre az első jeleneteknél. Linda és Botond kapcsolata a kezdeti sikerek után nem fejlődik tovább, de félek, ez nem fog sokáig így tartani. Magdus titka körül is élesednek a pillanatok, de ő egyelőre megússza. Kinga nem, újabb levelet kap Vandától. András és Juli végre egymásra találnak újból, de már a kezdeteknél akad egy kis bökkenő. Ahogy Zsolték terve is megbicsaklani látszik, hogy aztán újult erővel kocogjon tovább.
2009. június 22.
Vandalizmus (527.) Barátok közt 527., június 1-ig
Kezd kicsit unalmassá válni, hogy hiánytalanul felveszi médiakészségem a részeket, úgy érzem, szellemi kreativitásom látja kárát a megoldott technikai problémának, de majd megpróbálom magam túltenni ezen. Van hátránya bőven annak, hogy vettem egy laptopot, többek közt az, hogy most a kocsmában is dolgozhatok, de még nagyobb lövés az, hogy közben Halász Judit üvölt az agyamba, jelentős mértékben amortizálva sörrel frissen karbantartott szürkeállományomat. Ha ezt tudom, meggondolom, kiadjak-e ennyi pénzt a mobil munkára. Közben Miklós tovább lúzerkedik, András és Linda lebuknak, ahogy Laci is, egyedül Botondnak emelkedik a csillaga, s vele együtt a dákója is.
2009. június 5.
12345678910
4 / 56 oldal
2012. február 5., vasárnap

Ágota, Ingrid
H
30
K
31
Sze
1
Cs
2
P
3
Szo
4
23:35
A kívülálló
amerikai-német akciófilm, 2008
23:40
Rémálom az Elm utcában
amerikai horror, 2010
23:40
Az első alkalom
amerikai vígjáték, 1969
23:50
Bugsy
amerikai filmdráma, 1991
00:00
Farkas
amerikai horror, 1994
Tagok: túl az 1 millión