Peter Handke 1992-ben írt egy szöveg nélküli drámát Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról címmel. A darab főszereplői egy ismeretlen város főterén azok az emberek, akik a téren laknak, vagy éppen csak átsétálnak rajta. Férfiak és nők, egyéniségek és jellemtelenek, őrültek és normálisak, szépek és csúnyák, és a többi, és a többi. A rendkívül virtuóz előadás lenyűgöző természetességgel használja az élő videofelvétel eszközét, olyan színházi nyelvet teremtve, amelyben a hagyományos színpadi játék és a különböző filmes technikák érzékeny polifóniában egyesülnek. Az üres színpadon zajló történések időről időre szobányi dobozokba koncentrálódnak, s e két szférában zajlik e képzeletbeli város élete. A mindennapok közhelyes jelenetei Bodó színpadán rendkívüli jelentőségre tesznek szert, átlagos csetepaték válnak metafizikai súlyú összecsapásokká, kisstílű konfliktusok megrázó végkifejletbe torkollnak, egyszerű sorsok mitikus magasságokba emelkednek.