Vegyük sorba, mi is kell egy hollywoodi kasszasikerhez? Először is nem árt, ha a sztori egy sikeres képregényen alapul. Az még jobb, ha már egyszer, valamikor régen, egy sikeres film - esetleg filmek - készültek abból a bizonyos képregényből.
Az első Superman képregény 1938. júniusában, az Action Comics oldalain látott napvilágot. (A magazin azóta is létezik, és már túl van a 800. számon.) Az első rajzfilmváltozat 1941-ben készült, majd hét évvel később útjára indult egy 15 részből álló fekete-fehér sorozat is. Az első Superman játékfilmre 1978-ig várni kellett. 1987-ig három további rész készült el, és idén júniusban kerül a mozikba az első két rész kvázi remake-je, az új Superman. A legújabb verziót Ausztráliában forgatták, és valószínűleg minden idők legdrágább filmje lesz. Az új Superman előkészítése közel egy évtizedet vett igénybe, a forgatás költségeit 200 millió dollárra becsülik.
Persze az eredeti Superman sem volt egy low-budget mozi, a maga 55 millió dolláros költségvetésével.
A sztorira nem érdemes túl sok szót vesztegetni, hiszen egyrészt mindenki ismeri, másrészt ebben a filmben nem a történet a lényeges, hanem a világ legismertebb szuperhősének látványos akciói.

Superman
angol akciófilm, 143 perc, 1978
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek