Sleepers – Pokoli lecke
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
8/10 (2)
Kevin Bacon a filmvásznon általában azon ellenszenves emberek bőrében tűnik fel, akiket nem átallnánk agyoncsapni egy Moszkvics rozsdás féltengelyével. Ebben az esetben vélhetően saját anyja sem cselekedne másként.
Emberünk ugyanis egy javítóintézet felügyelőjének szerepében tetszeleg, ennek szellemében feltételezhető, hogy némileg hamisan vokálozna egy Gryllus Vilmos gyermeklemezen. Ez azonban a legkevesebb, (anti)hősünk ugyanis az amstetteni rém által fémjelzett érdeklődéssel viseltetik az ifjú fogvatartottakkal szemben. 
 
Négy vagány New York-i srác ostoba csínyével egy ember halálát okozza. A fiúk javítóintézetbe kerülnek, ahol aztán nap mint nap a poklok poklát élik át: őreik szadista parancsnokuk vezetésével megalázzák, megkínozzák, sőt megbecstelenítik őket. Aztán évek hosszú sora telik el, de az egykori srácok érett, komoly férfiként még mindig nem tudnak szabadulni a történtektől. Furcsa ügy kapcsán találkoznak: kettőjük bíróság elé kerül, mert felismerték és megölték egykori fő kínzójukat. A másik két barát - az egyik újságíró, a másik ügyész - komoly problémával néz farkasszemet: hogyan tudnák úgy csűrni-csavarni a történteket, hogy túljárjanak az igazsággépezet eszén és két társuk megmeneküljön. Ezzel talán ők is túljuthatnak lelkileg a történteken. 
kirsch
2010.05.13
|
Sleepers
amerikai filmdráma, 147 perc, 1996
Kemény mozi, sok erőszakkal. Négy fiatal börtönbe kerül. Tizenöt év múltán eljön a bosszú ideje...
rendező:

Barry Levinson

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
22:15
Az utolsó kántortanító
magyar dokumentumfilm, 2004
22:20
Halálosztó
amerikai horror, 2006
22:30
Sanghaj
amerikai-kínai filmdráma, 2010
22:45
Fido - Hasznos a zombi a háznál
kanadai horrorvígjáték, 2006
22:55
Jonah Hex
amerikai akciófilm, 2010
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.