Na, ez a film azért emlékezetes számomra, mert a Honfoglalás, és a Szamba mellett csak erről a filmről mentem ki életemben a moziból még a vége előtt. Gondolhatjátok, mennyire ajánlom!
Kern András azóta is ezt a szerepet játssza, csak néha Görögországban, nem tudom, miért nem írogat inkább? És miért gondolják a remake-készítők, hogy nem unalmas minden fintora? De hogy ne legyen igazam, nézzük meg megint, és döntsünk! Addig is elmondom, miről szól ez a pergően izgalmas, és lebilincselően humoros film. Galló Tamás, az ismert karmester, több éves távollét után hazajön Budapestre.
A szeretett városban időközben a családjától kezdve minden, ami hiányzott neki, megváltozott. Ilyen körülmények között a karmesternek egyre erősebb, depressziós rohamai lesznek (ez a vicces!), míg végül kórházba kerül. Ott beleszeret egy pszichiáternőbe, akinek teljesen felborítja az életét. Őrült kalandok, szerelem, autóbaleset és szerencsés végkifejlet. Humor, vicc hátán!

magyar vígjáték, 100 perc, 1996
Zavarodott értelmiségiek küzdenek múltjukkal és érzelmeikkel. Végül győz a józan (?) ész.
rendező:
színész:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek