Sándor Pál mozija jóval többről szól, mint két keservesen küszködő komikusról, meg a nagy áttörés sztoriról, egy egész korszak világlik át a képkockákon keserű, lehangolt színeket pingálva a vászon mögé. A 70-es évek kollektív csapateszménye helyett itt már az is elég lenne a boldogsághoz, ha két ember össze tudna tartani, de a filmbe kódolt árulások a 80-as évekre egyre erősödő társadalmi erózió nyomait itatják a képekbe. Fenekestől felfordult értékrend, az egyéni nagyravágyás, kollektív romlottság és a feslett erkölcsök vezetnek a történetben a bukásig.
 
Stock Ede és Salamon András munkatársak, vagyis komikustársak, közös kabarészámukkal estéről estére nagy sikerrel lépnek fel; egy háromszárú gatyába bújva éneklik a bús magány-szonátát. Közeli barátok is, sőt annál több, mindent tudnak egymásról, kulcsuk van egymás lakásához, szabad bejárásúak egymás életébe. A dolgok már-már ideális közeliek, a nagy kitörési lehetőség is bekacsint egy tévés szereplés formájában, azonban Salamont elragadják az érzékei, belebolondul egy fiatal táncos lány dús idomaiba, és szemrebbenés nélkül löki ki Stockot a fellépőnadrág túlfeléből, és egyúttal életéből is… 
 
Az árulások és képmutatások bizarr világa ez, az állandó bolondozás, nevettetés és habókos bohóc-maszk mögött kisírt szemek és megtört lelkek lakoznak, szomorúság és kiégettség vezet a totális kapcsolati kiüresedéshez, ahol lemondóan visszhangzik az „egyedül nem megy” szlogen…