Egy Pixar-mozikon szocializálódott kisiskolással „korabeli” Disney-rajzfilmeket nézetni manapság hasonló művelet, mintha Halász Judit Helikofferét játszanánk neki gramofonról. Ezen pedig az sem segít, ha a szóban forgó művet...
...annak idején két Oscar-díjjal és három Golden Globe-bal is jutalmazták (utóbbi gálán a legjobb filmzene és filmdal mellett a legjobb film kategóriában is győzött). A stúdiónak tehát aligha volt vesztenivalója azzal, hogy leporolta egyik legsikeresebb produkcióját és elkészítette 3D-s verzióját. Akinek ugyanis eszébe jutna méltatlankodni amiatt, hogy a modern technika agyoncsapja a mű varázsát, már legfeljebb gyerekei unszolására ül be a moziba.
A történet főhőse ezúttal is a dekoratív Belle, aki egy kis francia faluban lakik. Természetesen nagy népszerűségnek örvend a férfiúi populáció körében, a jóképű, ám tapló Gaston ostromaitól pl. szabályosan hülyét kap. És mintha ez nem lenne elég, apját egy napon túszul ejti a közeli kastély rejtélyes ura, váltságdíjul pedig magát a lányt kéri.
Belle önként belesétál a szörny – mert, hogy egy hegyes szemfogakkal és túlburjánzó szőrzettel megáldott lényről van szó – csapdájába. Miután megismerkedik a kastély bizarr lakóival, kezdeti ellenérzései akarata ellenére is átalakulnak. Már csak azért is, mert a ház urának taszító külseje egy jólelkű nemest takar. Gaston mindeközben képtelen felülkerekedni sértettségén, és hadjáratot indít a szörnyeteg ellen. Mindezt jó néhány Disney-dal kíséretében követhetjük figyelemmel.

Beauty and the Beast 3D
amerikai animációs film, 84 perc, 1991
Bella apját elrabolja egy kastélyban lakozó szörnyeteg. A lány magát ajánlja fogolyként az apja helyett, és odabent felfedezi, hogy fogva tartója igazából egy elvarázsolt herceg.
rendező:
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2012. február 16.
Bemutató: 2012. február 16.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek