Bizonyára minden mai fiatal ismerősének akad olyan ismerőse, aki egy súlyosan átbulizott éjszaka után ijesztő dolgot vélt felfedezni maga mellett az ágyban. Sőt, a mellette heverő organizmus épp hogy szarvakkal és gumós zápfoggal nem rendelkezett.
Tehát bármennyire is elcsépeltnek hat ez a helyzet, egy közepes thriller alapszituációjaként voltaképpen megteszi. Az amnézia ugyanis – okozza azt akár fejsérülés vagy három deci Krajczár Rum – mindig olyasmi, ami okot adhat néminemű nyomozásra.
Alex Sternberg vonzó fiatal nő, aki egy átmulatott éjszaka után egy ismeretlen férfi ágyában ébred. Alex nem tudja, hogy került oda, és azt sem, mi történt az ágyban. Ez számára elsősorban azért kínos, mert a mellette fekvő férfi halott, így hamarosan első lesz a gyanúsítottak listáján.

The Morning After
amerikai krimi, 110 perc, 1986
rendező:
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek