A túlkoros egyetemista/újságíró-gyakornok, Erin és a fiatal zenei producer, Garrett egy New York-i kocsmában ismerkednek meg. Bár nem szerelem az első látásra, egyre inkább egymásra hangolódnak, olyannyira, hogy hat hét után úgy érzik: talán megtalálták az igazit.
Csakhogy az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Erin mindössze ezt a hat hetet töltötte New Yorkban, hiszen valójában San Franciscóban él, az ottani egyetem végzőse. Mivel egyikük sem szeretné feladni a hivatását, a szerelmesek úgy döntenek, megpróbálkoznak a távkapcsolattal, ami azonban sokkal kínzóbbnak bizonyul, mint gondolták.
A Hétmérföldes szerelem rendezője, az azelőtt dokumentumfilmesként tevékenykedő – és ebben a minőségében 2000-ben Oscar-jelölést érdemlő – Nanette Burstein olyan lenyűgöző simulékonysággal tagozódott be a sablonromkomok készítésének világába, hogy öröm nézni.
Bemutatkozó nagyjátékfilmje pont olyan, mint az összes többi amerikai romantikus vígjáték az utóbbi időben: vannak benne béna részek (részeg beszólás az izomagynak), nem túl eredeti ötletek (elszúrt spriccelős szolizás á la Jóbarátok), valóban mulatságos jelenetek („Maya, szobor!”; szex az asztalon váratlan meglepetésekkel) és a kötelező, részint mókás, részint egyáltalán nem poénos ízetlenkedés. A Hétmérföldes szerelemben nagyrészt minden „váratlan” fordulat borítékolható, nem várt örömet néhány jó duma („Olyan a s*gge, mint egy rózsa”) szerezhet, amit szerencsére magyarítani is elég jól sikerült (lásd: ’ruhás dugás’ a pettingre).

Going the Distance
amerikai romantikus vígjáték, 103 perc, 2010
Erin és Garrett 6 hét távollét után már nem biztos abban, hogy valóban véget akarnak-e
vetni távkapcsolatuknak. Rászoknak a webcam-romantikára, a kedvezményes időszakban zajló
telefonszexre, és annyit repülnek ide-oda, amennyit csak tudnak.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. szeptember 9.
Bemutató: 2010. szeptember 9.
Műsoron a TV-ben

2012.05.27., vasárnap, 23:00
Linkek
Kapcsolódó cikkek
1 komment|Szólj hozzá!
Ritka gyenge film - a főszereplők nem illenek egymáshoz, Drew Barrymore bajszos, láthatóan jóval több, mint harminc éves és hiteltelenül játszik, a férfi főszereplő teljesen semmitmondó, a párbeszédek és viccek gyengék és erőltetettek, érthetetlen jelenetek vannak benne - kínos volt végigülni. Mire kapott 7-es pontszámot az est.hu-tól????Max 5-ös, és akkor még jó fejek voltunk.
kisjani
|
2010-10-13 23:56:56
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek