Alex Lippi hivatása, hogy boldogtalan párkapcsolatokat robbant szét kellően túlkomplikált tervekbe ágyazott csábítással, és ha te, kedves néző elhiszed, hogy van ilyen munka és meg lehet belőle élni, akkor már meg is vetted ezt a habkönnyű filmet.
Sármos, de némileg túlmozgásos hősünk tehát nővére és sógora segítségével jobb sorsra érdemes asszonyokat szabadít meg léha párjuktól rokonok vagy barátok megbízásából, de elveik még nekik is vannak. Boldog párokra nem utaznak. Csakhogy Alexnek (az inkább drámai szerepekben csillogó Romain Duris) komoly tartozásai vannak, és mivel egy kutyaviadalokon edződött szerb hústorony fenyegeti, kénytelen egy olyan megbízást elvállalni, ahol a leendő menyasszony szemmel láthatólag odavan élete választottjáért, és vice versa. Juliette (Vanessa Paradis, a legbájosabb nyúzott kisegér a piacon) szép, gazdag és boldog, és csak egy hét van fejének elcsavarására, szóval igazi kihívás a feladat, a háttér pedig Monaco, hogy ne csak a főszereplők legyenek mutatósak, hanem a környezet is.
A kissé hosszúra nyúlt játékidőben aztán a Vígjátékok Nagykönyvének szinte minden fordulatát megcsodálhatjuk, de a film és készítői mentségére legyen mondva, hogy semmit sem kell komolyan venni, pláne nem a gyakori Dirty Dancing-idézeteket. Az amerikai remake-re már szerződés van, szóval egy év múlva újra megnézhetjük az egészet, csak felvizezve.

L' arnacoeur
francia romantikus vígjáték, 105 perc, 2010
Alex és nővére egy furcsa vállalkozást visz, melynek lényege, hogy jó pénzért bárkinek a kapcsolatát hajlandók tönkretenni. Csak akkor van gond, ha az üzlet személyessé válik.
rendező:
Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2010. augusztus 26.
Bemutató: 2010. augusztus 26.
Műsoron a TV-ben

Linkek
Kapcsolódó cikkek
3 komment|Szólj hozzá!
Nekem tetszett. Pont a akönnyedségük miatt jók a francia filmek.
Borcsa
|
2011-10-04 06:46:32
"Bé" ilyen filmeket ajánlgatott az imént - raccsolva és ÖÖ-zve is közben, itt:
Google falle, TAGS: " MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva Google falle, TAGS: " MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva
A másik előtte ez a hír volt, evvel inkább ÖÖ-zött:
http://www.hirado.hu/Hirek/2010/09/09/12/Europa_legjobbjai_kozott_Kocsis_Agi_fil

hallgat-Ó
|
2010-09-10 11:48:01
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek