Orson Welles 1938 októberében rendezett egy rádiójátékot H.G. Wells Világok harca című regénye alapján. A műsor olyan hitelesre sikerült, hogy több millió amerikai elhitte, valóban megtámadták őket a marslakók. Mégsem ez, hanem az 1941-ben készült Aranypolgár volt Welles legnagyobb "húzása", amelyet az American Film Institute által 1998-ban kiírt szavazáson minden idők legjobb filmjének választottak meg.
Truffaut biztosan nem értene egyet a szavazás végeredményével, mert bár szerinte "nincs még egy film, amely annyi fiatalembert inspirált volna filmkészítésre, mint az Aranypolgár" de úgy vélte, ennek a filmnek nincs helye a világ legjobb filmjei között. A világhírű argentin író, filozófus, Jorge Luis Borges sem volt maradéktalanul megelégedve Welles alkotásával: -"Az Aranypolgár ugyanolyan módon válik majd időtállóvá, mint Griffith vagy Pudovkin bizonyos filmjei: senki nem tagadja történeti értékeit, de senki nem fogja megnézni újra. Túl vaskos, kimódolt, unalmas. Nem intelligens, hanem a szó legsötétebb és leggermánabb értelmében zseniális."
Eleinte nem csak a kritika, de a közönség sem fogadta kitörő lelkesedéssel a filmet, és ezért kilenc héttel a premier után a mozik levették műsorukról.
A film "főhőse" Kane, akit szegénysorban élő szülei eladnak 50 000 dollárért egy dúsgazdag üzletembernek. Kane 25 éves korában, az üzletember egyetlen örököseként nagy vagyonhoz jut, amit az évek során megsokszoroz. Ahogy vagyona és tekintélye nő, úgy válik egyre elviselhetetlenebbé, végül mindenki elhagyja, és magányosan hal meg.

Citizen Kane
amerikai filmdráma, 115 perc, 1941
Filmtörténeti legenda karrierről és magányról.
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek