Maculay Culkin olyan volt, akár a 2Unlimited. A 90-es évek elején mindenki istenítette, majd – bár tett rá néhány kósza kísérletet, hogy visszakerüljön a köztudatba - végleg a feledés homályába merült. Ugyanakkor kezünket a szívünkre téve bevallhatjuk: míg orrnyálkahártyája nem állt napi kontaktusban az ilyen-olyan szemcsés anyagokkal, jó pár szerethető produkcióban szerepelt.
A Palira vettem a papát pl. vészjósló címe ellenére is van annyira szórakoztató, mint a Reszkessetek betörők vagy a My Girl: Timmynek pár napot elvált apjával, Ray-jel kell töltenie. Az apuka azonban nem ér rá vele foglalkozni, mivel éppen élete nagy rablásán dolgozik. Timmy unalmában lenyúlja a fater legújabb zsákmányát, és azok visszaszolgáltatását feltételekhez köti. Ray tehát kénytelen a gyermek számos kívánságát teljesíteni, ezért tehát kénytelen-kelletlen eleget kell tennie apai teendőinek. Ám miközben cukrászdába és vidámparkba hurcolássza fiát, egyéb társasága is akad néhány rendőr személyében.
Getting Even With Dad
amerikai vígjáték, 104 perc, 1994
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek


















