Tímár Péter első játékfilmje rögtön kínos pontossággal trafálta telibe a szocialista értékrend legintimebb területeit. A politika és a pornográfia – annak is a kelet-európai, megejtően esetlen válfaja – komisz szatírába tuszkolva, ordenáré bájával és térdcsapkodós poénjaival méltán kapott kultusz-státuszt a magyar filmművészet berkein belül.
Tímár figurái igazi antihősök, saját maguk kretén karikatúrái egy eleve torz világban, ahol a tűzoltáshoz „munkavédelmi benzin” dukál…
 
A nagy magyar puszta közepén álló láda(lada)gyárban többnyire nők dolgoznak, ők is teljesen feleslegesen, hiszen az üzem udvarán halomban álló, eladhatatlan farekeszek a kutyának sem kellenek. De mire is való egy leleményes dolgozó, ha nem arra, hogy remek ötleteivel kisegítse a tanácstalan irányítást; egyrészt – szigorúan tűzvédelmi okokra hivatkozva – kamerákat szerel fel a női öltözőbe, másrészt a jelentős gyúlékonysági faktorral rendelkező üzem területén lopott benzint tárol. A környék vezetői ládavásárlás fejében kedvükre kukkolhatják a mit sem sejtő, öltöző-vetkőző nőket. Azonban az asszonyok kiszúrják a kamerát, első felindulásukban túszul ejtik a két idióta ötletgazdát, és trágár szavakat pingálnak a kerítésre. A műszaki vezető áltűzzel próbálja kifüstölni a bosszúszomjas amazonhadat, de a dolog túl jól sikerül és – némi benzines rásegítéssel – porig ég az egész gyár. 
 
Az addig ismeretlen és teljesen hagyománytalan technikai trükkök borzongatóan groteszk tupírt adtak a görcsös és akadozó dialógusok mellé, amik tökéletesen zökkentik ki a nézőt a megszokott valóság amúgy is unalmas trivialitásából.