Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Csapatleépítés
|
est.hu:
6/10
|
olvasói:
6/10 (30)
Biztos másnak is nagyot dobban a szíve, ha egy-egy nyugati filmben ráismer kis hazánk valamely szegletére, netán magyar szó is megüti a fülét.
A Csapatleépítés című brit horrorkomédiát ráadásul nemcsak hogy a Mátrában forgatták, de a filmben Magyarország nem Argentínát, Német- vagy Franciaországot, hanem saját magát játssza (a cselekmény szerint ugyanis néhány túlhajtott angol sales-es kis hazánkba érkezik csapatépítő tréningre). Az alkotók pedig kivételesen nem keverik Budapestet Bukaresttel (nagyon imponáló, hogy az egyik figura mindentudóan kioktatja társait hazánk kontra Románia állatvilágáról). Csakhamar azonban zavaros szovjet/orosz témát és Olga, illetve Nadja névre hallgató magyar (!) prostikat kevernek az egyszerű, ütős fogyatkozós horrorba, ami már sajnos nem tetszik annyira. 
 
Néha úgy tűnik, mintha a látszólag kevés pénzből, de profin és jó színészekkel (lesznek ismerős arcok többek közt a Futball faktorból, a Facultyből és a Büszkeség és balítéletből is) elkészített darab a kelet-európai helyszínt kiaknázó-kihasználó (és főleg kifordító) Motel farvizén próbálna beevickélni, időnként kifejezetten önironikusnak tűnik, időnként mintha már-már paródia lenne, de olyan is van, hogy egyszerűen csak nevetséges (lásd a nagy mellű magyar - szláv? - amazonok gépfegyveres ellentámadását). Az ugyan rejtély, hogy a Csapatleépítést miért tartotta fontosnak a forgalmazó moziban bemutatni, és miért nem elégedett meg a DVD-s premierrel, de ha már így alakult, menjünk el és szórakozzunk egy jót a filmen.
fürkész
2007.08.17
|
Severance
angol-német horrorvígjáték, 90 perc, 2006
Brit multikatonák csapatépítő kalandja a magyar erdők mélyén, félig véres, félig vicces előadásban.
Forgalmazza: Best Hollywood
Bemutató: 2007. augusztus 23.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.