Hiperzűr a kertvárosban: adósság a házon, lázas üldözés, börtönviselt nehézfiúval és fajgyűlölő pitbull-szerűvel súlyosbítva.
Craig (Ice Cube) szép napnak néz elébe. Péntek van, napfényes reggel, a közismerten munkaundoros ifjú előtt két és fél nap pihi áll. Ám Craig mégsem nyugodt. Ő tudja, hogy a péntekek számára igen rosszul sülnek el.
A Péntek esti gáz ugyanis folytatás, a videotékákban is megtalálható Végre péntek! második része. Az első film atomsiker volt az Államokban, a low-budget mozi a ráfordított költségek tízszeresét hozta be. A művet íróként (illetve főszereplőként és producerként) jegyző Ice Cube embertelen poénjait, hihetetlen karaktereit nehéz is egyhamar elfelejteni. Öt év után a fiúk neki is láttak, hogy megduplázzák a sikert.Nem telik el sok idő az első rész vége óta, az akkori főgonosz, Deebo (Tom Lister Jr.) visszatér a börtönből, hogy revansot vegyen. Craiget áldozatkész apukája egy békés kertvárosba menekíti, ahol a frissen lottónyert rokonok éldegélnek. Ám Craig, a gettó igaz gyermeke kissé esetlenül téblábol a magasan polgárosult vidékeken.
Egy idő után aztán összekavarodik minden: megjelenik Deebo, kissé feltűnő oranje börtönuniformisában, előkerül egy a fekete bőr iránt feltűnő ellenszenvvel viseltető pitbullszerűség is, és Craig péntektől való félelmei végképp beigazolódnak. Tébolyult nap veszi kezdetét, mely valahogy nem akar véget érni.Lendületes, helyenként nyomdafestéket-celluloidot alig tűrő, gyakorlatilag lefordíthatatlan gettódumákkal felspécizett vígjáték a Péntek esti gáz. A rendező, Steve Carr eddig csupán kliprendezőként volt ismert, és ha most hiányzik is az első rész ásza, Chris Tucker (Csúcsformában, Pénzbeszél, Az ötödik elem), meg a bájos Nia Long (Boyz N the Hood, Brókerarcok), azért Ice Cube hatalmas szövegeit nehéz überelni - a lépten-nyomon feltűnő, teljesen eszement karakterekről nem is beszélve.

Next Friday
amerikai vígjáték, 94 perc, 2000
rendező:
Linkek
1 komment|Szólj hozzá!
eza film naghyon jó nagyon sokat lehet rajta röhögni
péntek esti gáz
|
2009-12-01 16:46:52
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek