Eddig nem is tűnt fel, de Stefán Király írta az alapötletet, és azon kevesek közé tartozom, akik látták a korábbi változatát is, ami azt hiszem angol, bár egy rövid pillanatra a francia náció is felrémlik. Nem mondanám, hogy Svarcenberger rossz filmet tett le az asztalra, de nem különbet, mint jóval korábbi társa.
Szokásához híven most is mocskosul tisztességes zsarut játszik a gyereklelkű behemót, ami sok társának szúrja a szemét, ezért, - hogy a hivatalos ajánlót idézzem -, „barátai csőbe húzzák, és börtönbe juttatják”. Az ártatlanul elítélt Ben Richards kapitány (ő az, ő az!) azonban kap egy utolsó lehetőséget, különben egy elég rövid, és unalmas filmet látnánk. Emberünk hivatalos játékosként, úgyis, mint szabad prédaként részt vehet a "Menekülő ember" című élő televíziós show-műsorban, amit a sok RTL-es valóság-show-hoz hasonlóan természetesen manipulálnak és moderálnak.
A nagy nézettségű műsorban válogatott henteslegények vadásznak a jelenleg diktatórikus hatalomi jogokról álmodozó kormányzóra, aki láthatólag nem sokat tanult erkölcscsősz szerepeiből. Svarci szerepköre ugyan felér egy halálos ítélettel, őt mégsem olyan fából faragták, mint a királyfit, hanem szembeszáll a zsarnok médiakirállyal, és diót tör. Háát, szerdára egész jó....

The Running Man
amerikai akciófilm, 96 perc, 1987
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek