A holland születésű, de Angliában befutott fotós-rendező Anton Corbijn első filmje, a Control egy korlátai között vergődő zenész egészen közeli, szinte klausztofób portréja volt, és második munkájával már keveri az intimitást az izgalmakkal. Az amerikai a késő hatvanas, kora hetvenes évek olyan klasszikus európai krimijeit idézi meg hangulatában, tempójában és szereplőivel, mint Jean Pierre Melville Szamurája vagy A sakál napja Fred Zinnemanntól. Vagyis ne várjunk gyors vágásokat, látványos robbantásokat és hajszákat: itt a sztori lassan épül fel, és a főszereplő bőven kap időt arra, hogy egyrészt megmutassa, mennyire ért a szakmájához, másrészt elárulhassa (érzelmi) gyengeségét.

A magányos bérgyilkos ezúttal George Clooney, aki egy csendes olasz kisvárosban húzza meg magát két munka közt, és miközben egy különleges fegyvert készít, összebarátkozik a helyi plébánossal és a közeli bordély legszebb leányzójával (a szerepben Violante Placido, a nagy Michele Placido kislánya örvendezteti meg Clooney-t és a nézőket), és a visszavonuláson gondolkodik. Azt persze tudjuk, hogy ebben a szakmában nem lehet barátkozni, és azt is, hogy itt nincsen olyan, hogy visszavonulás – a többi már inkább a stílusról, mint a történetről szól, és hogy ez jó-e, az már csak nézőpont kérdése.