Az elsőként fellépő Chalaban zenekart a marokkói származású Said Tichiti alapította Budapesten, így nem meglepő, hogy zenéjükben alapvetően az afrikai-arab (azon belül is marokkói, berber, gnawa) hatások uralkodnak, de mindezt felengedik magyar és balkáni népzenei elemekkel is.
A pénteki fellépő, Mitsoura nem lehet teljesen ismeretlen, hiszen az egyedi hangú Miczura Mónikát már számos zenekarban hallhattuk, őt pedig a legjobb hazai elektronikus, dzsessz és világzenei zenészek veszik körbe. Együtt olyan hangzást hoznak létre, amiben klappolva illeszkednek össze a balkáni, egyiptomi és indiai cigányzene dallamai az elektronikus alapokkal.
A zárónapon pedig egy már-már kihalóban lévő nyelvet ismerhetünk meg, hiszen a Golestan együttes dalai az óperzsa eredetű achom nyelven szólalnak meg. Mindezt autentikus iráni hangszereken ősi perzsa és magyar népzenei dallamokkal kísérik.