VIII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2010. augusztus 15 - 21.
Neves hazai és külföldi kórusok részvételével 8. alkalommal rendezik meg a fesztivált. 15-én 20 órától a Megyeháza dísztermében a Banchieri Énekegyüttes kurzusnyitó hangversenyével veszi kezdetét a több ezer érdeklődőt vonzó rendezvény.

17-én, a Megye Napján 18 órától Ibrányban, Gávavencsellőn, Újfehértón és Vállajon rendeznek hangversenyeket a fesztiválon szereplő kórusok részvételével, 20 órától pedig a Kodály Iskola hangversenytermében az Oroszországból érkezett világhírű Vesna Gyermekkórus ad koncertet.

18-án 20 órától a Kossuth téren színes folklórest veszi kezdetét japán, kínai, hongkongi, izraeli, svéd, spanyol, holland, orosz, és magyar kórusok részvételével. 19-én 9 órától a Kodály Iskolában a kórusverseny fellépései zajlanak, majd 19 órától Tokajban és Dombrádon lépnek fel énekkarok. 

20-án 19 órától a Bujtosi Szabadidő Csarnokba, a fesztivál gálahangversenyére várják az érdeklődőket, ahol minden kórus saját nemzeti kórus kultúráját mutatja be rövid műsorral, majd az egyesített énekkar mintegy 1000 énekes hangjával koronázza meg a nagyszabású koncertet. 

Az egy hétig tartó rendezvénysorozat 21-én este a Kodály Iskolában kurzuszáró hangversennyel zárul. A gála kivételével az összes koncert ingyenes.  

Tünde
2010.07.30