Ló-erő(s) nap Nádudvaron
Nádudvar, Jókai úti tó, 2010. augusztus 7. 10:00
Mindenkit szeretettel várnak augusztus 7-én, szombaton, 10 órától Nádudvaron a Jókai úti tónál a Ló-Erő(s) napon. A civil szervezetek, magánszemélyek és az Ady Endre ÁMK szervezésében valósuló program a lovak, az erő és a lóerő próbája.

Hétköznapinak nem nevezhető járművek versenyeznek: 10.30-tól kezdődik a rotációs kapák gyorsasági versenye a IV. Formula-ROTA, s a traktoros tolatóbajnokság.

Régmúlt idők ritmusait idézi 13 órától a Szilaj Dobkör koncertje, amit a nádudvari lovasokkal közös bemutató, a látványos karusszel követ. 16 órától Szín-Erő(s) programok, zenés, táncos előadások, majd 19 órától a nádudvari Relatív Szankció együttes koncertje várja az érdeklődőket. 

Emellett a nap folyamán íz-erő, ökörsütés, főzés, ételkóstolók, s egy igazi erőpróba kicsiknek és nagyoknak: 15.30-tól a kötélhúzás a tavon át. A kicsiket interaktív gyermekjátékok, kézműves foglalkozás várja egész nap a gyerekek tervei alapján felépített szalmavárban. 

2010.07.30