Mennyei háború
Batalla en el cielo, 200 Színes, feliratos, mexikói-belga-francia-német filmdráma, 98 perc
2006. szeptember 21 - 27.
Keveset mondunk azzal, hogy Carlos Reygadas új filmjében ismét hadat üzen a hollywoodi típusú filmkészítésnek és az ahhoz kapcsolódó nézői elvárásoknak. A mexikói rendező első műve, a Japán által kijelölt nyomvonalon halad, csak ha lehet, annál még tovább megy.

Még a cím, a „mennyei háború” is ugyanolyan nehezen hozható kapcsolatba a művel magával, mint annak idején a „Japán” az öngyilkosságra készülő festő és az öreg indián asszony viszonyát feldolgozó történettel. 

Az első filmhez hasonlóan a Mennyei háború főhőseiről is ugyanolyan keveset tudunk meg, ahogy hiányoznak a cselekmény előzményeire és a motivációkra rávilágító részletek is. Ezzel a radikális gesztussal a rendező a távol-keleti filmeket idézi - elsősorban a tajvani Tsai Ming-liang munkásságát, és főleg a nemrég bemutatott Huncut felhőcskét. 

Ahogy a rendező egy vele készült interjúban elárulta, filmje a vágy témáját járja körül - és ezt nagyon komolyan is gondolja (tehát aki nem bírja a premier plánban mutatott fellációt, az ne kísérletezzen a művel). Ezzel az olyan művészpornóhoz is közel kerül, mint például A pokol anatómiája vagy a 9 dal. Reygadas mindehhez hozzákapcsolja a gyermekrablás - Mexikóban manapság állítólag valóban gyakori - motívumát és a bűntudatra erősen építő katolicizmus elemeit (bűnbánó zarándoklat, szertartások, óriási kereszt), sőt a háttérben felfedezhető egy tragikus szerelmi történet is. Ez így elsőre izgalmasnak tűnhet, ám a filmet csak azoknak ajánljuk, akik a Japánnál jóval nézőpróbálóbb élményekre is készen állnak. 

fürkész
2006.09.14