Hal Hartley-filmek az m1 Örökmozgó sorozatában
|
Az amerikai független filmgyártás egyik legeredetibb hangú, ifjú alkotójaként tűnt fel Hal Hartley a nyolcvanas évek második felében, hogy aztán a kilencvenes évek elején már világszerte a művészmozik keresett szerzői filmeseként tartsák számon.
Az ekkor induló magyar művészmozi-hálózatban Hartley hasonló sztár volt, mint Peter Greenaway vagy Aki Kaurismäki. A Hihetetlen igazság, A semmi ágán, az Egyszerű emberek és az Amatőr voltak Hartley nagy filmjei ebben az időben, nagyrészt visszatérő színészekkel a fontosabb szerepekben.
 
Az 1959-ben a New York-i Long Islanden született író-rendező három játékfilmjét és egy rövidfilmjét mutatja be az m1 a vasárnap esti Örökmozgó sorozatában. A Sundance Filmfesztivál forgatókönyvírói díjával kitüntetett A semmi ágán (1990) tipikus korai-Hartley fanyar humorral, csípős dialógusokkal és sivár képi világgal – egy megesett kamaszlány és egy kallódó értelmiségi fiatalember kapcsolatának zavarba ejtő története. A filmet az Ambíció című rövidfilm kíséri, mely egy 9 perces szkeccs egy elismerésre vágyó művészről.
 
A Flört (1995) már Hartley sikereinek csúcsán készült, nagyigényű produkció, amely három világvárosban, New Yorkban, Berlinben és Tokióban játszik el ugyanazzal a szituációval, miszerint egy embernek döntenie kell, kitart-e szerelme mellett, aki elköltözik a városból? Az egy évtizeddel később készült A hétfői lány (2005) már a fantasztikum világába vezet: a nem túl távoli jövőben az ember léte árucikké degradálódott, a más szemléletet őrző embereket pedig üldözi a zsarnok világhatalom. 
 
A semmi ágán, Ambíció – m1 – február 26. 23:00 
 
Flört – m1 – március 4. 23:00 
 
A hétfői lány – m1 – március 11. 23:00 
 
2012.02.22
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
H
21
K
22
Sze
23
18:10
Megaagy
amerikai animációs film, 2010
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:20
Kékharisnya
amerikai vígjáték, 1988
19:15
Fegyvere van, veszélyes
amerikai vígjáték, 1986
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.