Szórakozz és segíts! Aranycsont nevű turnéja keretében érkezik a Miskolcra a Slamo Revans és a Kiss Kata zenekar. A jótékonysági koncertre kétezer forint a belépő, a bevételből a Miskolci Állatsegítő Alapítványt támogatják a jószívű rockerek.
A miskolci származású Slamo, akit Eddás pályafutása mellett a No zenekar kapcsán szintén illik ismerni, ezúttal új bandájával, a Slamo Revanssal tér vissza szülővárosába. A zenekar énekesi posztján a Csillag születikben megismert Mr. Joe-t, azaz Horváth Józsefet hallhatjuk.
Az Aranycsont turnéban résztvevő másik együttes, a Kiss Kata zenekar 2009-ben adta ki első, Dalocska című albumát. Sikerük azóta töretlen, hiszen egész Magyarországot körbekoncertezték, sőt a határon túl, Erdélyben is visszatérő, kedves vendégként üdvözlik őket. Népzenei alapokra épülő muzsikájukban a kortárs és autentikus hangzásvilág kellemesen ötvöződik, az eredmény fülbemászó, és határozottan rádióbarát.
A koncert este 20h-kor kezdődik, mindenkit szeretettel várnak!

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek