Tim Davys: A lefejezett keselyű rejtélye
|
Mollisanvárosban brutális módon kivégzik a helyi maffia jól rejtőzködő (értsd: tisztességes üzlet-plüssállatnak álcázott) nagyágyúját. A helyszín gyakorlatilag érintetlen. Véreb Lőrinc főfelügyelő és beosztottjai a gyilkos nyomába erednek.
Tim Davys immáron másodszor fut neki ugyannak a témának (vélhetően lesz még folytatás, már csak azért is, mert a könyv eredeti címe – Tourquai – a város négy negyedének egyike, A halállista eredetije pedig szintén egy másik disztriktre utal). Az általa teremtett, meghökkentő környezet a legjobb film noirokat idézi. Véreb Lőrinc figurája J.J. Gitts egyenesági – és sokkal koszosabb – leszármazottja a Kínai negyedből. Egyszerre korrupt – de legalábbis erkölcsileg megkérdőjelezhető – és megrögzött igazságkereső. Szakbarbár, de mégis kedvelhető alak. A nyomozás során megismerkedhetünk a bánatos – helyenként depressziós – város többi lakójával is, akiket Davys igyekszik emberi tulajdonságokkal felruházni. Ez jellemzően sikerül is, de mégis ott motoszkál a gyanú: mintha ezt már átéltük volna egyszer. S valóban: A halállista ugyanezen a vonalon mozog.
 
Mindezt leszámítva a koncepció működik. A plüssállatok vérfagyasztó, sokszor elszomorító történetei megfogják, ám a helyenként logikailag megbicsakló – az állatok „készen” kerülnek a szüleikhez, de ott felnőnek, ellenben nem öregszenek, csak egyszerűen elkopnak – élethelyzetek egyúttal ki is zökkentik a plüssállatot az embert.  
 
Agave Könyvek, 2980 Ft 
PG
2012.01.30
|

Kapcsolódó cikkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.