Tudniillik, az ominózus irányvonal talán még gyötrelmesebb is annál, mint első olvasatra tűnik. Legalábbis a Brokencyde eddigi munkássága alapján mindenképpen. Az amerikai fiúcskák - akik akár a Tokio Hotel és a Teletubbie-k szerelemgyermekei is lehetnének - immár 2006 óta hódolnak a kulturális környezetszennyezésnek. Menedzserüknek tehát majd' hat év szükségeltetett az isteni felismeréshez: a Brokencyde talán többet pörög a rózsaszín CD-játszókban, ha a csúnya kiabálást nemes egyszerűséggel elhagyják.
Maradtak tehát a dance-es, hiphopos alapok, némi fluortomis rappelés, valamint töménytelen mennyiségű auto-tune (utóbbi általában vörös posztó, de jelen esetben a mutáló énekhanghoz elengedhetetlen). Egyedül a Still The King című záródalban harsan fel néhány sornyi üvöltés, ám ebben az agyoneffektezett formában leginkább egy vajúdó cickány által kibocsátott hanghatásokra hajaz.
Hogy a Brokencyde célközönsége nem rendelkezik szavazati joggal, az tiszta sor. Mindemellett az a szülő, aki hagyja, hogy gyermeke a zenekar kiadványaira szórja el zsebpénzét, rászolgálna, hogy a gyámhatóság páncéltörővel robbantsa rá a bejárati ajtót. A Guilty Pleasure ugyanakkor egy letöltést sem ér meg, nemhogy egy kakasnyalóka árát.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek