Strandok, uszodák

„Visszajött az elmúlt tíz év munkája” - Szabó Melinda
|
Szabó Melinda még csak 21 éves, de tavalyi sikerszériájának köszönhetően már most minden idők legsikeresebb magyar fitneszversenyzője. Idén újabb kihívások várnak rá, március elején például rögtön az amerikai Arnold Classic.
Az irigylésre méltó adottságokkal rendelkező fitnesz-világbajnok elárulta nekünk, hogy egyrészt nagyon jó genetikát örökölt, másrészt gyerekkora óta a fitneszről szól az élete.
 
- Tavaly az összes nemzetközi IFBB fitneszversenyt megnyerted, de gondolom, nem ez volt az első év, amikor nemzetközi megmérettetéseken indultál. 
 
- Tényleg nem, tízévesen kezdtem el a fitneszt, és tizenkét évesen már versenyeztem. Az IFBB-nél, ami a hivatalosan elismert fitnesz világszövetség 2011-ben indultam először, korábban egy másik fintesz-szövetségnél versenyeztem, ahol szintén Európa-bajnok lettem 2010-ben, ezenkívül showtáncversenyeken is indultam, ahol szintén kétszeres világbajnok vagyok. Mindenki azt hiszi, hogy csak tavaly értem el sikereket, és tényleg az volt az eddigi legsikeresebb évem, de valójában már hét éve versenyzek. Jó döntés volt átjönni ebbe a szövetségbe, és valószínűleg ezt jókor is léptem meg, mert most azt érzem, hogy visszajött az elmúlt tíz év munkája. 
 
- Összesen hány érmet is hoztál haza tavaly? 

 
- Tulajdonképpen az egész évet megnyertem. Júniusban volt az Eb Spanyolországban, utána októberben az európai Arnold Classic, aztán a felnőtt vb Szerbiában, novemberben pedig a junior vb Spanyolországban.  
 
- Ha jól tudom, Madridban még versenyen kívül is elő kellett adnod egyszer a gyakorlatodat. 
 
- Az történt, hogy már megvolt az eredményhirdetés, felmentünk a szállodai szobánkba, kezdtünk lazulni, enni-inni, és egyszer csak hívtak, hogy félóra múlva mennem kell bemutatózni. A profik versenyére meghívott a világszövetség elnöke fellépni. Persze rohantam, ott voltak a profi versenyzők, sőt még Arnold Schwarzenegger is, aki állítólag végig tapsolta a gyakorlatomat, annyira tetszett neki. 
 
- Ez a Cotton Eye Joe zenéjére készült „cowgirl”-ös gyakorlat volt, ugye? Hogy jött ez az ötlet? 
 
- Nagyon sok gyakorlatom volt már életemben, de kevés olyan, aminek története is volt. Ehhez a gyakorlathoz nagyon jól illet a Cotton Eye Joe zenéje. Amikor kitaláltam, akkor az edzőm, sőt még anyukám is csak nézett, hogy biztos, hogy ezt szeretném? Én meg mondtam nekik, hogy biztos, és szerintem életem legjobb gyakija lett.  
 
- Az amerikai Arnold Classicon miért nem indultál? 
 
- Azon azért nem tudtam indulni, mert arra egy évvel korábban kellett kvalifikálni, de idén március elején megyek arra is. 
 
- Amerikába is ezzel a gyakorlattal mész? 
 
- Igen, mert mindenki azt mondta, hogy ez nagyon illik oda, de attól függetlenül van már egy új gyakorlatom is, és májusban itthon valószínűleg azzal indulok majd. 
 
- Gondolom, ismered a nemzetközi mezőnyt, az ellenfeleidet. Van olyan, akitől tartasz egy kicsit? 
 
- A román versenyző, Laura Cupsa nagy riválisom. Ő korábban világbajnok volt, és most a vb-n és az Eb-n is második lett. Viszont az ő gyakorlatában nincsenek akrobatikai elemek, ami elég nagy hátránynak számít. 
 
- Idén újból indulsz felnőtt és junior versenyeken is? 
 
- Pont most tolták ki a junior korosztályt 23 éves korig, így még két évig junior leszek, de már indulhatok felnőtt versenyeken is. 
 
- Nem lehet túl sok pihenő időd a versenyek közt. 
 
- Egyáltalán nincsen pihenő, a versenyek közt is szinten tartás van, például tavaly az EB június végén volt, júliusban volt egy kis pihenés, de augusztusban már kezdtem az őszi versenyszezonra készülni, mert szeptemberben már versenyek voltak. 
 
- Mennyit edzel? 
 
- Heti ötször, két, két és fél órát. Előfordul, hogy naponta két edzésem is van, mivel két helyre járok edzeni. A konditerem részét és a gyakorlat részét máshol csinálom.  
 
- Kik segítenek felkészülni?  
 
- Jávor Annamária és Jávor István az edzőim, akik tízéves korom óta foglalkoznak velem. István az akrobatika részében segít, Ancsa pedig a koreográfiában és minden másban. Előre megbeszéljük, hogy milyen elemeket szeretnék beletenni, és úgy állítjuk össze közösen a gyakorlatot. Minden évben új gyakorlattal indulok, egy gyakorlathoz minimum két-három hónap felkészülés kell. 
 
- Mennyire vagy elégedett magaddal, a testeddel? 
 
- Elégedett vagyok, azt gondolom, hogy a hátamra kell majd kicsit jobban ráfeküdnöm, de szerencsés vagyok, mert nagyon jó genetikát örököltem. Míg versenyzőtársaim három hónapokat diétáznak, nekem a vb előtt is csak három hetet kellett diétáznom, ami nagy előny. De most például az Arnold Classicra egy-másfél kiló izmot fel kell szednem. 
 
- Szigorú diétát követsz, és betartod az összes szabályt, például nem eszel este hat után? 
 
- Nem tartom be. (nevet) Igyekszem, de nem lehet minden nap betartani. Például időnként én is elmegyek bulizni. Vicces volt, mert az Eb és a vb között volt a születésnapom, és azért azt elmentem megünnepelni. 
 
- Hogy jött a fitnesz? 
 
- Négyéves koromban kezdtem el sportolni, szertornáztam, aerobikoztam és RSG-ztem. 
A szertornán féltem a sportszerektől, és számomra kicsit száraz is volt. Vonzott a színpad, a csillogó-villogó ruhák. A Gilda Maxban kezdtem el, amit akkor még Béres Alexandra Fitness-nek hívták, és azóta ott vagyok. Béres Alexandra, a mai napig a példaképem, és edzőm is volt. 
 
- Nagyon komoly elhivatottság lehetett részedről. 

 
- Erről szól az életem, gyerekkorom óta tudtam, hogy ezzel szeretnék majd foglalkozni. Nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, akik szintén feltették erre az életüket, és mindenben segítenek és támogatnak. 
 
- A fitnesz mellett tanulsz a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán. 
 
- Rekreációs szervező szakon vagyok harmadéves, de igazából gyerekekkel szeretnék majd foglalkozni, és fitneszversenyre felkészíteni őket. 
 
- Ha jól tudom, már most is tanítasz. 
 
- Igen, a 13. kerületben, egy általános iskolában heti egy órában. Az edzőm, akinél négyévesen kezdtem, ajánlotta fel nekem, hogy dolgozzak vele. 
 
- Mi az, amit még el szeretnél érni? 
 
- A világbajnoki cím megszerzésével elértem életem álmát, a másik nagy álmom, hogy egyszer saját fitnesz iskolám legyen, és persze még sok-sok évig szeretnék versenyezni. A profi versenyzők közé szeretnék kerülni, de ehhez kell még pár év. Ezek a versenyek mind Amerikában vannak, és ott is szeretném majd kipróbálni magamat.  
 
 
Molnár Ágnes
2012.01.19
|
1 komment|Szólj hozzá!
Drága Melinda!

Nagyon szúrkoltunk Neked!Fejethajtunk előtted az elért sikereidért.Nagyon nagy tehetség vagy,és nagyon büszkék lehetnek rád a szüleid,testvéred,nagyszüleid és mindenki aki ismer.További sok sikert,ezt megünnepeljük!!.Millió pusza Zsuzsa&Dénes Sárásról
Zsuzsa&Dénes
|
2012-03-04 17:01:06
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.