Kinga hazaküldte a nagy manipulátort
|
Kinga tegnap meggyőző győzelmet aratott a párbajon Péter felett. A ValóVilág 7. párbaját Kinga nyerte, így ő térhetett vissza a villába, ahol már csak heten küzdenek a mesés fődíjért. Attila visszakapta a szerelmét, de a legjobb haverját siratta.
A „cselszövőből” néhány hónap alatt „királylánnyá” avanzsált Kinga egy különösebb izgalmakat nélkülöző párbajon győzte le ellenfelét, Pétert, igaz, ennél jóval nagyobb arányú győzelmet is láthattunk már az ötödik VV-széria párbajai során. A lány ennek ellenére boldogan újságolta visszatérésekor, hogy a nézői szavazatok 58%-át sikerült megszereznie, ami a győzelemhez tökéletesen elég volt.
 
A párbaj során sem Kingáról, sem Péterről nem derült ki új információ, az igazi feszültséget a mindkettejükkel szoros kapcsolatot ápoló Attila belső küzdelme jelentette a műsorban, melyet az összefoglalókban is egész héten láthattunk. Míg a párbajon Kinga kettős személyiségéről, a kedves és a hisztis oldaláról láthattunk bejátszásokat, Péternél a nőcsábászságra helyezték a műsor szerkesztői a hangsúlyt, de természetesen szóba került taktikus hozzáállása is a játékhoz.
 
Péter nem stresszelt sokat az este folyamán, mégis érezni lehetett rajta, hogy nem nagyon bízik abban, hogy a nézők őt küldik majd vissza a villába, s mivel ezt már napok óta mondogatta is a villában, talán pont ez lett a veszte, annak ellenére, hogy végül a korábban mindkét párbajozónak pártatlanságot ígérő Attila mondta el a kortesbeszédét, és az ő nevét mondta ki akkor is, amikor megkérdezték, kit vár vissza a villába. Attila pártfoglalása azért is eshetett jól Péternek, mert tudvalevő, hogy Kingához is ő áll a legközelebb, olyannyira, hogy a lány az utolsó villaéjszakáját is Attilával töltötte el kettesben. Attila Kinga győzelmét vegyes érzelmekkel fogadta, szemmel láthatóan örült a lány visszatérésének, de Péter kiesését is megkönnyezte, tudván, hogy a Péterrel alkotott Cinkostárs Bt.-jüknek ezzel befellegzett. 
 
Péter emelt fővel viselte a vereségét, és utolsó üzenetében emlékeztette a villalakókat, hogy bár nagyon komolyan veszik, amit tesznek, de nem szabad elfelejteni, hogy a ValóVilág csak egy játék. 
 
2012.01.16
|
1 komment|Szólj hozzá!
hále lujá hpgy Kinguci ment visza szeretlek kinguci puszika és még legyél ben sokáig szioka :D
boge
|
2012-01-21 16:13:52
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
18:10
Megaagy
amerikai animációs film, 2010
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:20
Kékharisnya
amerikai vígjáték, 1988
19:15
Fegyvere van, veszélyes
amerikai vígjáték, 1986
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.