Kocsis Tibor az X-Faktor 2011 győztese
|
Több ezren jelentkeztek az idei X-Faktorba, mindannyian azért, hogy megnyerjék az RTL Klub népszerű tehetségkutató show-műsorát. Vasárnap este pedig immár eldőlt a nézők szavazatai alapján, hogy a verseny győztese Kocsis Tibor lett.
Közel 5 hónapig tartotta lázban a nézőket, hogy a számos fiatal tehetséges énekes közül ki nyerheti meg a tehetségkutatót. Az X-Faktor vasárnapi fináléját Muri Enikő és Kocsis Tibor duettje nyitotta, melyben Takács Nikolas A zene kísér című számát adták elő. Ezt követően mindkét finalista a saját kedvenc dalát adhatta elő. A nézők ismét láthatták együtt az idei széria 12 döntősét, akik A szeretet mindenkié című dallal álltak színpadra. Muri Enikő és Kocsis Tibor ismét a nézők és a mentorok elé álltak, ezúttal egy-egy karácsonyi dallal. Végül következett az utolsó kör, melyben mindkét finalista elénekelte Josh Groban You Raise Me Up világslágerének kizárólag erre az alkalomra átírt változatát, a Mit ér egy hang című számot.
 
Még az eredményhirdetés előtt a színpadra lépett a tavalyi széria nyertese, Vastag Csaba és öccse, Tamás, akik Őrizd az álmod című közös dalukat adták elő. A nézők pedig egy igazi szenzáció részesei lehettek, ugyanis az X-Faktorban fellépett az Omega zenekar is. Az extra produkciók után a 12 döntős utoljára állhatott az X-Faktor 2011 színpadára, hogy egy Bereczki Zoltán dallal búcsúzzanak a nézőktől és a mentoroktól. Meglepetésként az X-Faktor egyetlen női mentora, Keresztes Ildikó is előadott egy slágert a legújabb albumáról. 
 
Végül elérkezett az eredményhirdetés pillanata. A feszült és izgalmas percek végén Ördög Nóra kimondta, a győztes nevét, aki nem más, mint Kocsi Tibor! Az X-Faktor 2011 nyertesének jutalma egy éven át havi egy millió forint a TakarékPont jóvoltából, egy Seat Leon autó, valamint egy luxusutazás is az IBUSZ felajánlásával. 
 
Az X-Faktor 2011 12 döntősével hamarosan élőben is találkozhatnak, ugyanis szerdán, azaz december 21-én a Papp László Budapest Sportarénában adnak fergeteges koncertet 19 órától. 
 
 
2011.12.19
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
18:10
Megaagy
amerikai animációs film, 2010
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:20
Kékharisnya
amerikai vígjáték, 1988
19:15
Fegyvere van, veszélyes
amerikai vígjáték, 1986
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.