- Az új lemez megjelenését megelőzve kihoztatok egy háromrészes videó-trilógiát, ami a Boy, a Tales és a Far Out Feeling című számokhoz készült. Ezt miért találtátok ki? 
 
- Az igazság, hogy valami izgalmasat akartunk csinálni ahelyett, hogy kiválasztunk egy single-t, és ahhoz készítünk egy videót. Ötleteltünk és kitaláltuk ezt a koncepciót. 
 
- De a dalok maguk nem egy trilógia részei? 
 
- Nem, nem hiszem, hogy Rob trilógiaként írta volna őket, de mégis van valami a szövegükben, ami miatt így is működik. Ez azt hiszem, részben azért van, mert ezek a szövegek nagyon személyesek. 
 
- A Boy című számban Jamie Cullum zongorázik. Ez hogy jött? 
 
- Az történt, hogy Rob elkezdte felvenni a számot a lánya zongoráján, amit gyakorlatilag egy diktafonnal rögzített. Elég nyersen hangzott, amikor megpróbáltuk összerakni a számot, de volt valami varázslatos benne, ami miatt újra és újra visszatértünk hozzá. Próbálkoztunk vele, de valahogy sosem találtuk meg a megfelelő hangzást, és akkor azt gondoltuk, milyen fantasztikus lenne, ha valaki olyan játszaná fel, aki valóban tud zongorázni. A menedzsmentünkből valaki ismeri Jamie Cullum feleségét, és így vetődött fel a neve. Elküldtük a számot, ami nagyon tetszett neki. Eljött a stúdiónkba, ahol Rob eljátszotta, ő pedig egy kicsit kinyitotta a dalt, amitől sokkal szebben hangzik. Teljesen jó fej volt és igazán lelkes, szóval élmény volt vele dolgozni. 
 
- Érdekes, hogy ezúttal a dalszerzésbe is bevontatok más zenészeket, dalszerzőket, köztük Bruce Woolley-t és Greg Flemminget (Deekline & Wizzard), ami nem igazán jellemző rátok. 
 
- Előfordult már korábban is, hogy másokkal közösen írtunk számot, például a második, Supernatural albumunk idején New Yorkban dolgoztunk Afrikával a Jungle Brothersből, de igaz, hogy nem volt túl gyakori a karrierünk során. Változatni akartunk, hogy egy kicsit más ízt kapjanak a számok. Emellett pedig egyszerűen csak azt gondoltuk, milyen remek dolog egy szobában ülni más emberekkel és dalokat írni, mielőtt a számítógépnek még csak a közelébe is kerültünk volna. Persze időbe telt, míg összerázódtunk, de jó volt együtt lenni, gitáron, szintetizátoron játszani, kipróbálni dalszövegeket a megszülető szerzeményekre. Jó volt a zenével kezdeni, és ezeket az ötleteket továbbfejleszteni. 
 
- Miért változtattatok a korábbi, jól bevált módszeren? 
 
- Egy kicsit olyan szituációba kerültünk, mint annak idején a Connected lemez után, hogy nem igazán tudtuk, mit is akarunk csinálni. Akkor nem volt meg bennünk a hév, hogy ilyen vagy olyan lemezt szeretnénk, és több mint egy éven keresztül csak groove-okat gyártottunk és vettünk fel, közben pedig egy darab ötletünk sem volt a szövegekre. 
 
- Mit tanultatok a mostani, zenészekkel közös munka során? 
 
- Azt hiszem, sokkal rugalmasabbak lettünk tőle. Felfedeztük, mennyire remek dolog másokkal együtt dolgozni. A másik dolog, ami miatt érdekes, hogy mindenki egyfajta lemezt vár tőlünk, mi pedig, mint említettem, nem igazán tudtuk, mit akarunk csinálni, viszont ha most ehhez volt kedvünk, akkor miért ne csinálhatnánk ezt? Miért korlátoznánk magunkat? Amikor annak idején rákattantunk a hiphopra, tulajdonképpen megpróbáltunk mindent elfelejteni, amit a rockzenéről tudtunk. Annyira elegünk volt belőle, hogy inkább belevetettük magunkat a hiphopba. Most egy kicsit ennek a fordítottja történt. Az a helyzet, hogy annyi hiphop és dance zenét hallgattunk, hogy élvezetes felfedezni a spektrum teljesen másik végét. Mostanában Neil Youngot hallgattam az autómban, és be kell vallanom, nagyon kellemes hallgatni valakit, ahogy egy akusztikus gitár kíséretében énekel, és valamilyen fajta érzelmet közvetít. 
 
- Mire utal a lemez címe? 
 
- Egy régi tündérmeséből jön. Egy kínai császárnak van egy fülemüléje, aki szereti őt és ő viszont, de amikor valaki ajándékoz neki egy ékszerekkel díszített mechanikus fülemülét, akkor simán túlad rajta. Szóval a hamis érzelmekről szól, amivel emberek viszonyulnak akár az állatokhoz is, mint például amikor valaki elcseréli a kutyáját egy számítógépes játékra. 
 
- Micsoda? 
 
- Simán megtörténik. Tudod, Londonban egy csomó fickónak van pitbullja, ami egyfajta státuszszimbólum. A múltkor összefutottam egy fickóval, kérdezem tőle „haver, mi történt a kutyáddal?”, mire ő „á, elcseréltem egy mopedre.” Szerintem rettenetesen hideg egy élőlényt úgy kezelni, mint valamit, amit egyik nap birtokolhatsz, másik nap pedig túladhatsz rajta.  
 
- Már elkezdődött a lemezbemutató turné. Utána mik a terveitek, pihentek? 
 
- A turné december 20. körül ér véget. Jövő év elején még csinálunk néhány kisebb koncertet, utána pedig megyünk vissza a stúdióba. 
 
- Új anyagon dolgozni? 
 
- Igen, és valószínűleg azzal már nem is fogunk várni a lemez megjelenésre, hanem egyszerűen elérhetővé tesszük a számokat, ahogy kész vannak. Így az emberek részesei lehetnek annak, ahogy az új anyag formálódik. Azt hiszem, itt az ideje, hogy valami olyat csináljunk, ami nem a régi lemezkiadó formulája szerint működik. Mert a mostani lemeznél is az volt, hogy már vagy egy éve kész volt, és kicsit elegünk van abból, hogy várnunk kell a megjelenéssel, ami elég frusztráló. Úgy tűnhet, mintha két és fél évet dolgoztál volna a lemezen, pedig már rég elkészült.