Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Vénusz Presszó - Club
|
Pécs, Kürt u. 17/1.
Pécs
Megannyi feledhetetlen buli, vagy éppen „világmegváltó” beszélgetések hajnalig. Ilyenek jutnak eszembe, ha a Vénuszra gondolok. Igaz, a történtek felére (?) talán már másnap sem emlékeztem, de azért a maradék sem kevés.
Mert, úgy kvázi tíz évvel ezelőtt nagyon pörgött ám a hely. Én speciel konkrétan ott ismerkedtem meg a feleségemmel (is), ezt ráadásul azóta sem bántam meg.
 
Aztán az általam csak Józsi-korszaknak nevezett időszak egyszer csak véget ért, és lassan a legendák ködébe veszett. Mígnem most újjáéledni látszik a legenda! Eddig kétszer jártam ott, de a benyomásaim több mint biztatóak. Ránézésre semmi sem változott, de így legalább otthonosan mozogtam a bordó fotelek között. A választék is több mint bőséges, sörben Aranyászok és Kozel folyik, borban Somogyi (Pécs) és Mészáros (Szekszárd), de üvegesben szélesebb a kínálat. Kávék, forró csokik, teák rendben, a rövidek meg nagyon is. Döngetnek a koktélok is, harapnivalóból meg szélesebb a választék, mint anno (libatöpörtyű krémes kenyér lilahagymával!), bár azt a híres régi melegszendvicset sosem fogom elfelejteni… 
 
Az árak alapból szerények, és még italakciók, állandóak (Aranyászok kori + feles vodka 550 Ft!), meg napiak (pl. Jim Beam-cola 395 Ft!) is vannak, meg rendezvények, spontán és szervezett partik egyaránt. Emlékeim szerint a Vénusz kiváló helyszín zártkörű bulikhoz, itt jegyzem meg, hogy kitelepülést, állófogadást, koktélpartikat is le lehet velük zsírozni. Aztán pikk-pakk lesz wifi, babzsákok vízipipához, csocsó, darts, rex, vasárnapi „szinglipartik”, a különböző sport-, és zenei csatornák meg már most is adottak. Mint tudjuk, a „Vénusz születése” híres mű lett (Botticelli), legyen az a Vénusz újjászületése is (Ricsi)… 
 
 
Vénusz Presszó - Club
Pécs, Kürt u. 17/1. 
Tel.: 70/369-6330 
Nyitva: H–V.: 16-24h
venuszclub@freemail.hu 
 
 
Kávék: 180–390 Ft; Aranyászok: 300 Ft/0,5 l; Koktélok: 550–990 Ft; Pálinkák: 430–770 Ft/4 cl 
Gasztromeo
2011.02.22
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.