Szőke szöktet (553.)
|
Barátok közt 553.
Hm, bennfentes cím. Sűrűsödnek az események, persze csak lassú kavarással, amolyan nyugdíjas kifőzde módjára. Minden halad a maga stabilan kiszámítható pályáján, csak azon lehet csodálkozni, hogy mennyi ideig képesek húzni a cselekményszálakat.
A párkapcsolatok többsége képlékeny állapotban létezik, egy részük a szétesés stádiumában, de vannak alakulófélben lévők is. Miklós új erőre kapott a konspiráció terén, míg legjobb barátja, Laci, a pokol felé araszolgat búsuló képpel. Kinga és Géza házasságának egy újabb, minden eddiginél nagyobb kihívással kell megküzdenie, hosszú állóháborúra lehet számítani. Még egy új szereplő is belibben a képbe.  
 
Természetesen Soma kipofozásával elverték Laci kölcsönének a száját is, ezért sürgősen pénzhez kell jusson, hogy immár Somának fizesse vissza tartozását. Lászlónk Miklósnál próbálkozik elsőként, aki, mint mindig, most sem ad, de legalább neki sincs sok. Laci kínjában végül Attilához fordul, aki felháborodva utasítja el a kérést. Nóra csalódott, mert nagylelkűbbnek gondolta élettársát, de Klaudia meggyőzi Attilát, hogy László megsegítésével jó pontokat szerezhet az ügyvédnőnél, helyreállítva megtépázott kapcsolatukat. Ez működik, és Laci is fellélegezhet. Egy kicsit. Gézáéknál nem jobb a hangulat, ha inkább rosszabb. Gézu nem hajlandó hinni, és ezért békülni sem Kingával, ezért kapva kap Zsófi kérésén, hogy vigyázzon rá az éjszaka folyamán, amolyan Soma-riasztóként. Géza azt hazudja, hogy megbeszélte feleségével a dolgot, holott lóf*szt, viszont nemes bosszúként féltékenységet ültet el Kinga szívében. Bár Kinga némi önmarcangolás árán megnyugszik, Géza a további estéket is barátnőjénél kívánja eltölteni, nemes gesztusként. A nemes gesztusból végül gusztusos kúrás kerekedik, amit szinte azonnal megbánnak a résztvevők. Géza fejben döntetlenre hozta a mérkőzést, Zsófi meg Zsolt hálójába bombázott. Abban egyetértenek, hogy a történteket sürgősen el kell felejteni, bár későbbi viselkedésükkel egyáltalán nem könnyítik meg a helyzetet. Kinga olyan zaklatott, hogy mérgében elkergeti a Rózsa szakácsát, de csak Miklóst sikerül evvel felbosszantania. De végül is neki köszönhetjük az új szereplőt, Márkot, a fiatalosan laza szakácsot és jó képű amorózót. Aki nem mellesleg Orsolya betege volt korábban, de mára teljesen normális lett. Eltekintve az örökké nyáladzó mosolytól. Márk gyors karrierbe kezd a házban, ugyanis egy óvatlanul visszakéredzkedő pillanatában Orsolya kipenderíti férjét a lakásból, és az árván maradt helyet az ifi szakácsnak ajánlja fel. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Lacink mindent elkövet azért, hogy az új szakács ne verjen gyökeret a házban.
 
Megpróbálja bevetni minden befolyását Miklósnál az ügy érdekében, de hamar megmutatkozik Laci korlátolt érdekérvényesítő tehetsége, mely hamar alulmarad Márk főztjeivel szemben. Első az üzlet, kérem! Már régen nem számolom az élet és László közt folyó küzdelem állását. Persze, a fiatalok is próbálkoznak. Péter és Linda szerelme olyan döcögősen folytatódik, ahogy elkezdődött. Részletesebben nem foglalkozunk az üggyel, de az talán lényeges lehet még, hogy Szabolcs tevékeny segítséggel egyengeti a fiatalok pályáját, miközben ő Vandával próbálja megtalálni a közös ösvényt. Ezt bonyolítja kicsit az új családtag érkezése, miszerint Balázs, akit a gyámügy hivatalosan is Andráséknak ajándékozott. A beilleszkedés nem megy könnyen, pláne egy Berényinek, aki öröklötten nagyobb arcot hordoz az átlagnál. Balázs, miután tanúja Szabolcs kisebb számolási vétségének, otthon lebunkózza a nagyvárosi beilleszkedés terén kihívásokkal küzdő tanyasi életformát, ami Vandánál kiveri a biztosítékot. Később Pétert is sikerül megbántania, mikor Alex zenéjét ósdinak titulálja. Balázs beilleszkedési technikája akkor is kívánni valót hagy maga után, ha kétségtelenül igaza is van mindkét dologban. Szabolcs Vanda tesztjén is megbukik, mikor New Yorkot kiáltja ki Amerika fővárosának, és bizony, Alex muzsikáját is már csak a szecsődi diszkóban hümmögnék elismeréssel. Miklós hamar meglátogatja Andrisékat, hogy biztosítsa fiát szándéka tisztességéről, és megígéri, hogy további vendégeskedéssel nem fogja zavarni a környezetváltást. Balázs Attilával kerül közelebbi kapcsolatba, akivel fociedzésre is együtt járnak. Ezt persze nem nézi jó szemmel Miklós, aki egyelőre semmi mást nem tehet, mint hogy megfogadja, hogy megakadályozza a kapcsolat tartós kiépülését. Miklós elhatározza, hogy helyreállítja pénzügyi egyenlegét, hogy vagyonával imponáljon fiának. Sajnos nem sejti, hogy Balázs a családi vacsoránál kifejtette nézetét az anyagi eszközök sokadrangúságáról. Mindenesetre Miki fejébe veszi, hogy kihozza Zsoltot a börtönből, annak pénzéért cserébe. Ilyen alapon ugyan dolgozni is elmehetne, az sem kevesebb energia, csak árt a nézettségnek. Nézetét Nikolettnek is kifejti két numera között, ugyanis néha továbbra is együtt, khm, „vacsoráznak”. Vilmos is nagyon szeretné visszaszerezni a pacira elherdált pénzét, ezért úgy dönt, hogy a megemelt lakbér mellé még egy albérlőt is beköltöztethet Imre mellé a szobába.
 
Így talán 451 év alatt visszajöhetne az elkötött vagyonka egy része. Imre olyannyira nem veszi jó néven az ötletet, hogy a költözés mellett határoz, minden további győzködés ellenére. Orsi ugyan hívja, de az önálló élettel ellenkezik a szülőknél lakás. Imre ház váltási koncepciójába is Vilmos köp bele, aki átértékelve helyzetét, nem akarja elveszteni egyetlen kapcsolatát az élettel, és minden eszközzel megakadályozza a fészekrakást. Végül egyenesen azt mondja az érdeklődő konkurens háziuraknak, hogy Imre a lakásmaffia embere! A játszmának végül egy rendőrségi kivonulás, és a kényszerű vallomás vet véget, de mégis eredményes az ellenállás, mert megtörik Imre jóságos szíve, és maradásra bírja. Géza gyorsan kibékül Kingával, akinek ez felettébb gyanús, de kétségeit csak Nikolettel osztja meg, és még benne is maradt annyi önvád, hogy eltusolja magában az érzést. Öej, beh szépen írtam! Az újabb próbát akkor kell kiállniuk, mikor Kinga egy nap tényleg meglátogatja apját, és Zsófi is egyedül marad a lakásban. A test ördöge persze nem enged, és másodjára is hatalmába keríti a gyengéket. A sietős kefélés végére Vilmos is megérkezik, akinek nem tűnik gyanúsnak a gombolkozó fia, és Zsófi sem, aki grízért ugrott át. Amikor viszont Nikinek említi az esetet, az gyorsan összerakja fejében a két darabos kirakót. Nikolett beszél Zsófival, és a kapcsolat befejezését követeli, amitől a vádlott nagyon megrémül, és egy csomó hülyeséget hord össze Gézával. Végül Zsófi a saját feje után megy, és elismerésre méltó színjátékkal viszont támadja vádlóját, kikérve magának az alaptalan gyanúsítást. Teljesítménye olyan meggyőző, hogy Niki elszégyelli magát téves feltételezése miatt. Nikolett felől nyugodtak lehetnek, ám mikor megérkezik Kinga, és egyből Nikihez siet, Gézáék megint elvesztik a fejüket, és össze-vissza hablatyolnak, ami megint nem tesz jót Kinga fejlett érzékeinek. De kicsit előre szaladtam, nézzük a többieket is! Miklós meglátogatja Zsoltot, akinek nem tetszik a férfi alibi biztosítási terve, és egy kockázatosabb, de biztos módszert javasol. Ha sikerülne lebuktatniuk egy fajsúlyos bűnözőt, az kihozhatná Zsoltit a rácsok mögül. No, ezen kezd el dolgozni Miki, aki hamar kiszemeli Zsolt előző cellatársát, a hírhedt bérgyilkost! Közben Attiláékat sem felejti el. Mikor megtudja, hogy másnap fociedzésre mennének, mondva csinált ürüggyel felkeresi féltestvérét, akinek egy óvatlan pillanatban hashajtót plántál italába. Attila egész napra kiütve, Miklós megint nyert egy napot, brávó! Hiába is, ugyanis kiderül, hogy egy nagyberuházás miatt bezárják és áttelepítik a focipályát.
 
Attila újult erővel veti magát a pálya megmentéséért indított küzdelembe. Mikor erről Miklós – Laci révén – tudomást szerez, megint elhatározza magát. Igen, ugyanazt, mint régen. Közben Imrét is eléri a végzete, mert egy dühös fiatalember keresi, akinek véletlenül egy duplikátum dolgozatot adott. A figyelmetlenségnek pénz az ára, amit sok kudarcba fulladt próbálkozás után a Krőzussá lett Szabolcs hitelez Imrusnak. Szabolcs, aki Péternek is hitelezett korábban, kezd beszivárogni a jó fejek közé, iskolázottsági problémái ellenére. Ezen Vanda próbál meg segíteni, de Szabolcs kéri, hagyják függőben a tanulás témát, mert ő inkább zsíros felsőtesttel szeretne hódítani. Elme és hús küzdelme, nulla, egy. Abban mindenki egyetért viszont, hogy Balázst utálják, amin csak tovább ront, hogy a fiú minden háztartási munkát magára vállal, kontraproduktív jópont szerzési szándékkal. A közös utálat érdekszövetségbe kovácsolja Pétert és Vandát, amihez Szabi is csatlakozik, miután Balázs újfent lebutázza. Végül a kapcsolatrendszer megbeszélések útján stabilizálódik, de nem éri el a barátságosnak mondható pH értéket. Ezalatt László minden félelme realizálódik, amennyiben Orsolya és Márk kapcsolata meghaladja az imént emlegetett környezeti változót, olyannyira, hogy Márk bíztatására Orsi egy fotósorozat elkészítésére vállalkozik, hastánc lehetőségek híján. Péter és Linda lassan kovácsolódó szerelmét, mely még nem jutott el a fizikális sík bibliai értelmezéséig – öej –, újabb kihívás elé állítja a marék kotonnal kedveskedő Gizella, aki jóakaratúlag borítja gondoskodó burkába a gyermekeket. Pedig a józanodás útjára lépett anya valószínűleg marad még egy darabig, különben minek pályázná meg a Berényi iroda sürgőséggel meghirdetett asszisztensi állását, nem igaz? De. Mivel a szakmai feltételeknek papíron és a gyakorlatban is megfelel, ráadásul jeles eredménnyel, az iroda semmi kivetnivalót nem talál alkalmazásában, bármennyire feltűnően tiltakoznak az érintett lurkók a döntés ellen. Más akadályokkal is meg kell küzdenie az építő cégnek. Történetesen a családi vállalkozás kiemelt szereplője a focipályát ellehetetlenítő beruházásnak, és jelentős bevételtől eshet el Attila egyre komolyabbá váló küzdelme miatt. Hiába András és Nóra kérése, Attila kitart Balázsnak tett ígérete mellett. Addig, míg nem Klaudia közli vele, hogy sohasem juthat több részvényhez a cégben, ha ellenzi a sikeres vállalkozásokat. Attila meghátrál, Balázs dühös, és Miklós mosolyog. És így végre Nóra ismét lefekszik esténként barátjával, aki a harcos heteket pina nélkül volt kénytelen kibekkelni. Balázs ettől függetlenül is jó dühös. Közben kikristályosodik Miki következő, igencsak nagyszabásúra sikeredett terve, melynek alapja Attila önteltsége lehet. Az elmélet szerint Miklós megbízza az elismert bérgyilkost testvére meggyilkolásával, amihez éppen Attilától szerez pénzt, a meghunyászkodás megalázó módszerét bevetve, majd Zsolt pénzének felével távozik. Jó terv.
 
Tibor, a bérgyilkos szakma koktélmeggye azonban óvatos hazárdőr, és nem könnyen sétál csapdába. Opera gyengéje azonban enged a kihívásnak, mikor Miki ritka koncertjegyekkel lepi meg. A művészetet csumázó killer beadja derekát, és elfogadja a kellő őszinteséggel előadott indokokat, melyek felhatalmazzák őt a likvidálásra. Az elgondolás következő menete szerint Miklósnak meg kell tudnia, hol tartja Tibor a védjegyeként, és perdöntő bizonyítékként szolgáló lőfegyverét, mely a kulcs lesz Zsolt cellájához. Nagyravágyó elképzelés, de szilárd a forgatókönyv, Miki pedig a szokásosnál is meggyőzőbb, így maga mehet el a fegyverért. Megtalálni, visszatenni, majd jelenteni, a következő eseménysorok, amiket még Zsolttal is egyeztetni kell, ez adja meg az izgalmát a gyorsan ketyegő idő, és az eltűnő bizonyítékok közti relációnak. Ezalatt Péter és Linda kurelni készülnek, ám inkább az ajándék kotonok és megfelelés súlyának engedelmeskedve, mintsem a természetesen elkövetkező pillanatnak alárendelve, így vállalkozásuk mellékvágányra téved. Őszinte megbeszélés után végül közös erővel vezetik tovább szerelvényüket. Igaz, ehhez hozzájárul az is, hogy Vilmos a tapperolás közepén megjelenik polcot szerelni, mert neki meg Imre alkalmi dugása okán kellett közös bérleményükből távozni. Igen, van ilyen is! Szabi, nem elég, hogy anyagilag is támogatta a megszorult Imrét, még egy kívánós nőstényt is félretett neki, miután már többen is rosszra gondoltak flörtölésnek látszó tevékenysége során. Az Orsolyát környékező félénkségi rohamot Márk bíztató szavai küzdik le, és a fotózás realizálódik a házba érkező, kisebb forgatócsoportra emlékeztető felvonulásban. Mindenki pornóra gyanakszik, többen reménykednek is, László egészen addig, míg a címet is megtudja. Most féltékenységi rohammal röhögteti ki magát, minek megint megalázó visszavonulás a vége, és Orsolya végső elhatározása az elválásról. Péter kotonjai közben karriert futnak be, Bandika kezeinek következtében, aki játékos vízbombákat hajigálna szívesen Kamillával. Csínytevésüket a betegesen gondolkodó Nikolett hiúsítja meg, aki megerőszakolást vizionál az óvszerek láttán, és ennek megfelelően tálalja a történteket a Berényi család érintett ágának. Hamar tisztázódik a gyermeki épelméjűség a racionalitásból kizökkent felnőtt gondolkodással szemben, de azért pár bölcs tanáccsal is okosabbak lehettünk.
 
Miklós terv szerint megalázkodik Attila előtt, akinek kiszámíthatóan imponál a helyzet, s végül megadja Miklósnak a hatalmas kórházi számla kiegyenlítésére kért összeget, sűrűn hangoztatva fölényességét. Egyben a pénz és a szándék, most már csak időben kell cselekedni, ami izgalmas lesz. Remélem, mert az, hogy Szabolcs egy csúnya ing megvétele miatt majd egy hétig szenvedett, az nem volt az. De legalább a ronda meg megmaradt. Innen folytatjuk, Orsi viharos érzelmeivel, Kingáék szenvedésével, és még sokan mások. 
háopépé
2010.09.24
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
19:25
A szív bajnokai
amerikai életrajzi filmdráma, 2009
20:00
Csókolj meg, tökfej!
amerikai vígjáték, 1965
20:00
Koldusopera
amerikai-holland romantikus vígjáték, 1989
20:00
Angyal a lépcsőn
amerikai-ír filmdráma, 1999
20:05
Gorillák a ködben
amerikai játékfilm
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.