Hajrá csajok 4.
|
est.hu:
5/10
|
olvasói:
7/10 (7)
Ami azt illeti, az előző három filmtörténeti alapmű kimaradt az életemből, márpedig becslésem szerint ennek köszönhetően hárommillió épen maradt agysejttel számolhatok. Persze, mindez nem más, mint merő rosszindulattól csöpögő előítélet.
Azért az a néző, aki már látott életében amerikai tinivígjátékot, tudhatja, hogy ezek túlnyomó többsége a legkevésbé sem szolgálja lelki épülését. Ráadásul ezúttal nem is éppen elsőligás filmalkotásról beszélünk. Jóllehet, látványelemekben ezúttal sincs hiány, ám ez esetben inkább egy Tera Partick DVD-be feledkeznék bele. 
 
Amikor a Dél-Kaliforniai középiskola csapata megérkezik a szurkolók elengedhetetlen versenyére, a vezetőjük, Carson elhatározza, hogy győzelemre viszi a csapatát. Ám Brooke és a társai egyaránt áhítoznak a sikerre. Carson egy véletlen találkozás folytán megismerkedik a másik csapat egyik szurkolófiújával, Penn-nel és beleszeret. Amikor Brooke ezt megtudja, persze mindenáron meg akarja akadályozni a románcukat. Ám az egyik éjszaka versenyeznek egymással, melynek következtében mindkét csapatból lesérül néhány ember és úgy néz ki, hogy szertefoszlik mindkét csapat álma. Carson azonban egy remek ötlettel áll elő. 
kirsch
2010.08.24
|
Bring It On: In It to Win It!
amerikai vígjáték, 84 perc, 2007
rendező:

Steve Rash

Oké,imádlak!
Vicky
|
2010-08-30 13:36:41
Sziasztok!Én vagyok a Vickynek az osztálytársa mi járunk.Üzenem annak a hárpiának,hogy utállom,és soha de soha nem járok vele!!!!!!!!!!Téged imádlak Vicky,ma gyere fel a lakásomba!
Dani
|
2010-08-30 13:36:05
Én ha választhatnék,hogy ki legyek tuti,hogy Carson lennék!Van az osztályban egy fiú,aki tök helyes,és beleszerettem,és képzeljétek ő is szerelmes belém,és van egy igazi hárpia osztálytársam aki szét akar minket választani,mert mi már járunk!Szóval Carson olyan mint én!Na pá,imádom a filmet!
Vicky
|
2010-08-30 13:33:04
sziasztok nagyon de nagyon jok vgytok a rajondotok vok !!
azt ajánlom nektek h még csináljatok mégtöbb filmet ok? mert jok vagytok
na sziasztok
Virág Jenifer
|
2010-08-28 12:05:28
Nagyon de nagyon tetszett nekem a hajrá csajok 4 szupi vol !!!!!!!!!
szoval nagyon jok voltatok ugy hogy hajrácsajok 5-6-7-8-9-10-et is agyátok még ki mert jo szinészek vgy tok napá szeretlek titeket a rajongotok vgyok
sziasztok!!:):)
Virág Jenifer
|
2010-08-28 12:03:46
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 8., szerda

Aranka
23:10
Távol az otthontól
amerikai filmdráma, 1988
23:15
Ha/Ver
amerikai-angol akció-vígjáték, 2010
23:20
Túlélni egy tévedést
kanadai thriller, 2010
23:25
Klute
amerikai krimi, 1971 (ism.)
23:25
Fenyvespuszta
német krimi, 2009
Tagok: túl az 1 millión