Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Avril Lavigne lassú, de termékeny
|
A kanadai énekesnő a szokásosnál többet pepecsel új lemezével, de állítólag már két albumnyi új dal összegyűlt. A csúszás oka az, hogy az új szerzeményeket mind egymaga írta meg, és előtte szükség volt megfelelő mennyiségű inspirációra.
A 2000-es évek elején tinisztárként berobbant, de még ma is igen népszerű 25 éves énekesnő utoljára 2007-ben jelentkezett stúdióalbummal, a The Best Damn Thing című anyag után 2008 végén kezdett negyedik stúdióalbuma megírásához. Tavaly nyáron már arról számolt be, hogy kilenc dal elkészült a lemezhez, és 2009 novemberében megjelenik az album, a korong kiadására azonban hiába vártak a rajongók. Az énekesnő most ismét életjelet adott magáról, és elnézést kért a kissé lassú munkatempó miatt. 
 
"Egyedül írom a számokat, ezért a vártnál hosszabb ideig tartanak a munkálatok, mert közben élnem kell az életemet, hogy minél több inspirációt szerezzek a dalszerzéshez. Már két lemezre való szám összegyűlt, egyre közelebb járok az album befejezéséhez" - fogalmazott Avril, majd hozzátette: hamarosan már az első kislemezdal megjelenésének dátumával jelentkezik majd. 
 
 
Digitalspy
2010.08.17
|
Hi mindeki!Gyertek és csekkoljátok meg a www.avrilforum.hu-ra
Nem bánjátok meg friss hírek,képek,és videók,ti is feltölthettek bármit!
Népesítsük be együtt a fórumot!Most hogy márciusban jön a goodbye lullaby lemez,gyertek és hallgassátok Av vadonatúj slágerét a what the hell-t és megnézhetitek a hozzá készült videoklipet,regizzetek és szóljatok hozzá!
summer
|
2011-01-23 20:39:03
Avril a legjobb! végre hallani róla valami jót! Alig várom az új lemezt!
Avril!!!!!
|
2010-09-15 15:58:04
ez tetszik végre valakinek ezsébe jut felelősségre vonni,már lssan egy éve tartó időhalgotás,és hantázás után
summer
|
2010-09-03 20:34:04
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.