Több hét várakozás és sok-sok találgatás után hétfőn végre kiderült, ki lesz a címszereplő, azaz maga a tetovált lány a David Fincher rendezésében megvalósuló, a népszerű svéd-dán thrilleren, A tetovált lányon alapuló remake-ben.
A befutó nem más, mint Rooney Mara, egy másik remake, a Rémálom az Elm utcában és egy további David Fincher-mű, a közelgő Social Network – A közösségi háló sztárja – jelentette be helyi idő szerint hétfő délután a Columbia Pictures. Korábban a kulcsfontosságú szereppel kapcsolatban felmerült Natalie Portman, Ellen Page és az Oscar-jelölt Carey Mulligan neve is, sőt nemrégiben az is elterjedt, hogy a Harry Potter-filmek sztárja, Emma Watson azért vágatta extra rövidre hosszú haját, mert már ezzel is az átalakulásra készül A tetovált lány kedvéért. A múlt héten azonban már csak négy színésznő, a francia Léa Seydoux, a két ausztrál, Sarah Snook és Sophie Lowe, illetve Rooney Mara maradt nyeregben – közülük a filmesek végül a 25 éves amerikai lányt választották.
A Stieg Larsson Millennium-trilógiájának első részén alapuló adaptáció amerikai újrájában tehát Mara a női főszerepet, az antiszociális, de zseniális hackerlányt, Lisbeth Salandert fogja játszani Daniel Craig oldalán, aki a Mikael Blomkvist nevű oknyomozó újságírót, a mű férfi főhősét formálja majd meg a 2011. december 21-re ígért filmben. Az új A tetovált lányban – mint arról nemrégiben írtunk – rajtuk kívül benne lesz még Robin Wright (mint Erika Berger) és Stellan Skarsgard (mint Martin Vanger) is. A forgatás szeptemberben kezdődik Svédországban, sőt a jelenlegi tervek szerint minden színésznek svéd akcentussal kell majd játszania. Fincher pedig nemcsak az első Millennium-darab, hanem a további két rész (A lány, aki a tűzzel játszik, A kártyavár összedől) remake-jét is el kívánja készíteni a későbbiekben.
(accesshollywood.com, hollywoodinsider.ew.com)

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek