Stohl: „Amit a lapokban láttak, mind hazugság”
|
Stohl András balesete óta az RTL Klub reggeli műsorában először szólalt meg a nyilvánosság előtt. Jelenlegi színházi munkája mellett az is szóba került, hogy mi történt vele az elmúlt hetekben, és hogy dolgozta fel a történteket.
A színész hamarosan Siklóson áll színpadra, a Tenkes kapitányában. András nagy lelkesedéssel készül a darabra, szívesen mesélt róla. Ács Bálint, a Magyar Loavas Színház igazgatója és Stohl András elmondták, hogy egészen kivételesen jó produkcióról van szó, rengeteg vicces és drámai jelenettel. A rendező filmszerűen próbálta színpadra vinni a méltán népszerű sorozatot, sok extra látványelemmel kiegészítve.
 
Stohl a baleset óta nem nyilatkozott a történtekről, ám a Reggeliben elmondta, hogy magát az esetet nem tudja elfelejteni, az folyamatosan dolgozik benne, és lelkiismeretfordulása van.  
 
„Pali bácsi, a sérült már otthon van, az újságírók folyamatosan bombázzák őt is. Nem szeretnék semmi olyat mondani, ami felületet ad, hogy a bulvár újra írjon a balesetről.” – nyilatkozta Stohl a balesetre utalva. 
 
Ami az emberekkel való napi kapcsolatát illeti, Stohl a következőképpen vélekedik: 
 
„Rengeteg szeretetet kapok és inkább csak a bulvár haragjával szembesültem, nem az emberekével. Rengetegen jönnek oda hozzám, így ezúton szeretném ezt mindenkinek megköszönni. Tudom, hogy egyetlen lehetőségem maradt: ha úgy játszom el a szerepeimet, hogy azt mondja a közönség, érdemes volt megnézni.” 
 
Stohl tudja, hogy „hülye volt”, de véleménye szerint „ezt nem szabad összekeverni azzal, amit most csinál”. 
 
Stohl a riport végén a nézőkhöz is szólt: „Amit a baleset óta a lapokban láttak, az mind hazugság: nincs közöm a maffiához, senkit nem buktattak le, nem szembesítettek Fekete Pákóval, senkit nem fenyegettek meg, és a szomszédaim is szeretnek.” 
 
A Reggeli Stohl Andrással készített beszélgetése itt nézhető vissza.
 
  
 
2010.07.02
|
2 komment|Szólj hozzá!
Gratulálok a hozzászólónak,azx faktort más is tudná ugy vezetni mint Ő--miért kell neki különleges megbocsájtás?Tedd Te is azt amit Ő tett! Életed végéig börtönben ülnél---de meg is érdemelnéd--mert pártfogolod
|
2010-07-02 23:02:30
Tisztelet Ács Bálintnak. Stol András csodálatra méltó színész. Nélküle nem olyan lenne az előadás. Az X faktor sem lesz olyan, mert nincs olyan műsorvezető akit el tudok képzelni helyette.
|
2010-07-02 14:14:55
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2010. szeptember 7., kedd

Regina
18:10
Ne szórakozz Zohannal
amerikai vígjáték, 2008
18:25
Szomszédok
amerikai vígjáték, 1981
18:25
Hallgass velem
amerikai romantikus vígjáték, 1994
18:30
Kombinébuli
amerikai vígjáték, 1997
18:40
Zuhanás
amerikai-angol-indiai filmdráma, 2006
Egy sokoldalú művész (festő, író, költő, filmes, filozófus) végre megkaphatja az őt megillető figyelmet a szakmától és a műkedvelőktől.
A Letz Zep a tribute zenekarok közül az, amelyik a kritikák és a rajongók szerint is a leghitelesebben adja vissza a Led Zeppelin egyedülálló stílusát és életérzését.
Tagok: túl az 1 millión
 
Copyright © 2010
Magyar Vendor Kft. az Est Media Group tagja.