Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Hegyalja Fesztivál - Tokaj, Rakamaz
|
Tokaj, Tokaj-Rakamaz, 2010. július 14 - 18.
A 2000-ben eredetileg környezetvédelmi összefogás jegyében életre hívott fesztivál idén 11. alkalommal ígér fergeteges bulit a világörökség részeként jegyzett Tokaj határában.
E bő tíz év alatt a bájos kis fesztiválból ütős zenei esemény lett, július 14. és 18. között ugyanis nemzetközi sztárbandák és a hazai zenei élet színe-java lepi el a Hegyalját, ahol közel kétszáz fellépő között válogathat majd a látogató. A hazai kedvencek közül ott lesz többek között a Quimby, a Kispál és a Borz, a Kiscsillag, a Belga, Kowalsky meg a Vega, valamint Ákos, a Tátrai Band, Hobo és a Csík Zenekar is. A fesztivál programjai biztosítják, hogy a látogatók két koncert között se unatkozzanak.
 
Az ökotúrákon Tokaj különleges állat-és növényvilágát szakavatott túravezetők ismertetik meg a kirándulókkal, aki pedig nem röstell lapátot ragadni, az a Bodrog-zug Tájvédelmi Körzetben kenutúrán is részt vehet. Aki inkább csak szemlélődne ebben az érintetlen környezetben, az sétahajóra is szállhat, mely Tokajból indul a fesztivál napjain. Lesznek még idegenvezetős városnéző séták gyalog és lóháton, borkóstolás a Szerelmi Pincesoron és gasztronómiai kihívások. 
 
Részletek: www.hegyaljafesztival.hu 
 
A rendezvény kritikája a www.revizoronline.com oldalon olvasható. 
 
2010.07.05
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:
2012. február 5., vasárnap

Ágota, Ingrid

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.

Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.

XLIX. Természetbarát Hét (Debrecen, 2012) Debrecen, 2012. február 5 - 12.

VÉKA Filmklub Veszprém, 2012. február 8., szerda

Audiovizuális Művészeti Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 10 - 12.

Tagok: túl az 1 millión