Az Alexander McCall Smith nemzetközi sikert élvező regénysorozatán alapuló, és az HBO, a The Weinstein Company és a BBC koprodukciójában készült Női Szimat Nyomozóiroda című drámasorozat február 9-én debütál az HBO műsorán.
Precious Ramotswét, aki az afrikai Botswanában nőtt fel, apja mindig arra biztatta, hogy valósítsa meg az álmait, akármibe is kerül. Most a harmincas évei közepén járó Precious éppen ezt teszi: valószínűtlen karriert készül építeni egyedülálló adottságaira, intuíciójára és kíváncsiságára építve, hogy hasznára legyen azoknak, akiknek a leginkább szüksége van segítségre...
„Az Első Női Detektív Iroda” című könyvsorozat Precious Ramotswe, az egyetlen női tulajdonban lévő botswanai nyomozóiroda rendkívüli megérző képességgel megáldott, bölcs tulajdonosának kalandjait meséli el. Na persze egy nyomozó nem maradhat segítőtárs nélkül, így Mma Ramotswe rendkívül hatékony, de meglehetősen furcsa titkárnője, Grace Makutsi segítségével vizsgál ki eseteket, vagyis embereknek segít megoldani a problémájukat, és különleges barátságba kerül egy szerelőműhely nagy tiszteletnek örvendő tulajdonosával is.
A Botswanában forgatott sorozat főhősnőjét, Precious Ramotswét – aki az egyik legkedveltebb modernkori regényhősnő, a Grammy-díjas Jill Scott játssza. A Női Szimat Nyomozóiroda további főszereplői: Anika Noni Rose („Dreamgirls”), aki Precious fura titkárnőjét, Grace Makutsit alakítja, valamint Precious Ramotswe eltökélt hódolója, JLB Matekoni megformálója, Lucian Msamati.
A sorozat kétórás pilot epizódját – ami 2008-ban került bemutatásra a BBC-n – az a nemrég elhunyt Anthony Minghella rendezte, akit „Az angol beteg” című filmért Oscar-díjjal jutalmaztak.
A Női Szimat Nyomozóiroda című sorozat premierje: HBO, február 9. kedd, 19:10
További részek premierje, dupla epizódokkal: kedd esténként 19 és 20 órakor az HBO műsorán
Ismétlés az HBO2-n: február 11-től csütörtök esténként 20 órától

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek