Másfél héttel közelebb jutottam a valósághoz, el is mondom. Miklós életveszélyes kalandját végül nem sikerült értelmesre kidolgozni, ezért inkább az írók fantáziájára bízták az egészet, olyan is lett. Zsolti is lejjebb vitte pénzszerzési tervének mércéjét, igaz, ehhez Géza teketóriázása is hozzájárult.
Géza családi fronton is kitesz hírnevéért. Nikolett szénhidrát-feleslege az agyára húzódik, így ad tanácsot Imrének lelkiismereti kérdésekben, miközben lányát is manipulálja. Miklós figyelme a hét végével ismét a család felé fordul.
Engem kicsit váratlanul ért, de úgy kezdődött a történetem, hogy Laci és Miki egy-egy vascső társaságában szállnak ki a kocsiból, hogy új barátaikat bemutathassák a fenyegetőző rivális cégvezetőnek. Nem kell izgulni, az általam megnézett tíznapi felvételnek ezek a legizgalmasabb pillanatai. Joggal mondhatom, mindenki legnagyobb meglepetésére a véresszájú fenyegető egy nő, aki talán túl határozottan kezeli cége ügyeit. Ezt bizonyítandó a helyszínen újfent megfenyegeti az elbizonytalanodott kemény fiúkat, akik új stratégiát keresve távoznak a helyszínről. Miután Géza bejelenti bűnelkövetési szándékát Zsoltnak, ő sem tétovázik, megy és intézi tovább családi elfoglaltságait. Elhatározza, hogy megtudja az igazságot a csalónak tűnő Pirikéről. Feltűnően jól alakulnak a dolgai, a nyugdíjas otthonban rögvest egy tősgyökeres informátorba botlik, aki seprűjére támaszkodva elmeséli a csábító nő igaz történetét, amiben több vérlázító esemény mellett egy férjgyilkosság is történik. Kinga ezalatt Zsófival gyanakszik a hirtelen jött munka miatt, amit Géza nem szokott azonnal kézen fogni, bár abban biztosak, hogy megcsalásról nincsen szó.
Gézu azon nyomban feltárja az igazságot, ahogy hazatér, és másnap reggel Vilmost is figyelmezteti a kockázatos bécsi utazásra. Vilmos nem hisz fiának, de a biztonság kedvéért betegnek hazudja magát Piri előtt, aki igencsak furcsállja új barátja viselkedését, de elfogadja. Vili is ellátogat a kiöregedett kémnők otthonába, s mit ad a szerencse, ő is két másik megbízható hírforrással találkozik legott. A két nyílt természetű kártyapartner szintén mindent elmond a varázslatos személyiségű Pirikéről, akiről a megátalkodott takarítónő azokat a lehetetlen pletykákat terjeszti. Vilmos mérgesen tér haza házmesterlakásába, és amint lehet, elkapja fia grabancát, akinek többé egy szavát sem hiszi majd. A kedves hölgyismerőstől is elnézést kér, aki biztosítja a családot, hogy van elegendő pénze az élethez, s Kertészékhez csak barátkozni jár. Géza elnézést kér szintén, és látszólag helyreáll a béke a felek között. Zsófi eldicsekszik szűkebb családjának Zsolt eljegyzési gyűrűjével, amiről Klaudia elsőre kiszúrja, hogy értéktelen vacak, de úgy szeretné intézni, hogy unokahúga ne tőle tudja meg a rossz hírt, ezért biztosítást ajánl neki.
Zsófia jó ötletnek tartja a dolgot, és azonnal intézkedni kezd, aminek következtében a várt hatás nem marad el. Zsolt nem tagadja a cirkónium kő létezését, és elmondja, hogy Klaudia tartozása miatt kényszerült erre az átmeneti megoldásra. Zsófi méltányolja az őszinte beismerést, és boldogságuk így szilárdabb, mint valaha. Klaudia hallgat Julira, és megpróbálja elfogadni Zsófi döntését, mert nem akarja elveszteni őt. Zsoltnak elég zűrös hete van, rögtön e fiaskó után megjelenik Linda anyja, hogy elbeszélgessen lányával, de igazából azért, hogy felismerje a Zsolt irodájából kiszivárgó gyanús alakot, aki egy pénzszállító autó kirablásában segédkezne. Anyja felismerése után Linda faggatózni kezd apjánál, mert fél, hogy Zsolt újra zűrbe keveredik. Már nem is emlékszem, Gézához melyik csatornán keresztül jut el ennek a híre, de gyorsan felkeresi Zsoltot, és lemondja szereplését a hamar lebukásveszéllyel küzdő pénzszerzésben. A baráti beszélgetés alkalmával – de lehet, hogy kicsit elébb, még apjával kapcsolatban – megemlíti Zsoltnak, hogy Pirike ex-férjének nagycímletű bankókkal van teli a széfje, ami megragadja Zsolti képzelőerejét, és áthelyezi munkaenergiáit ebbe a rekeszbe. A régi cimbora ebben a buliban is segíthet, és sokkal nyugisabb meló, mint a pénzszállító. Azt már nem tudom konkrétan, hogy Gézának hogy tetszik az ötlet, de az előbb-utóbb amúgy is ki fog derülni. Addig is Kinga otthon a konyharuhákat mossa, mossa. Andráséknál ég a világ, pedig nem sütnek azok semmit sem, csak Vanda kiderítette, hogy nem létezik Péter színjátszó köre, és azt kitálalta a vacsorával együtt. Peti végül, miután tapasztalt anyja kételkedik minden történetében, az Andrással már bevált „idősebb nős” sztorit adja elő, ami kellően kiüti a biztosítékot, s egyben veszélybe sodorja a következő csínytevési akciót, ami egy áruházban eltöltendő éjszakáról szólna. Mikor kiderül, hogy Andris falazott mostohafiának, még jobban elkomorul a helyzet, mert Juli szerint élettársának vele egy csapatban kellene játszani. Ebben később kölcsönösen is megegyeznek, egyetértve abban is, hogy András bizalomkeltő, férfiúi kiállását is meg lehet érteni. Persze, a kettő között van egy kis durca-töltelék.
Erről Linda is eszembe jut, aki nem fogadja könnyedén Zsófiék esküvőjét, mert fél, hogy a mostohaanyává előlépő barátnő megváltozik. Aztán ez a család is kölcsönösen megegyezik abban, hogy ez nem így lesz. A családba azonban Klaudia is beletartozik, aki szebbnél is szebb esküvőt kíván szervezni Zsófi részére, aminek költségeit természetesen Zsoltnak kell állnia. Na, erről meg az jut az eszembe, hogy Zsolti bűntársa leellenőrizte Géza információit, és zöld jelzést adott a betörő munkának. Laciékról eddig szemérmesen hallgattam, holott ott sem telt csendesen az adott időszak. Az apja felől érdeklődő Kamilla miatti megnyugtatás végett Orsolya elmeséli Nikinek, hogy Tünde sem akarta az akkori nehéz helyzetében megszülni Szabolcsot, s most mégis ők a mintaszerű anya-fia kapcsolat élő példaképei. Nikolett lesétál a kocsmába, kér egy sütit, majd természetes módon egyből elszólja magát Szabolcsnak, aki többé hallani sem akar anyja felől. Életszerű, mi? Mikor erről Tünde értesül, átkait szórja a Novák-családra, akik háza után a fiát is elvették tőle, és gyerekkori sérelmeit megint Orsolya fejére szórja. Nem, később sem békül. László a kolbászok elvesztése miatt érzett aggodalmában nem fogja vissza magát, és beolvas Tündének, aki szerinte magának köszönheti félresiklott életét, és húzzon vissza vidékre. Na jó, talán ennyire nem volt konkrét. Végül a vidéki rokonok megrázzák magukat, minden rózsaszín jóba fordul, és a résztvevők kölcsönösen megegyeznek abban, hogy a Novák-családnál nincs jobb a világon. Hányás után kicsit könnyebb volt tovább nézni, annál is inkább, mert az isteni természetű Novák-család másik fele, Imre lelkiismereti válságba kerül. Professzora fontos telefonja azt a célt szolgálta, hogy egy gyorshajtási ügy eltusolója legyen úgy, hogy magára vállalja a sietős tanár vétkét, aki rövid időn belül már nem először sietett valahová. Imre edzett lelkiismerete tudja, mi a helyes döntés, ám avval is tisztában van, hogy ha nem teljesíti a jogász embertől oly meglepő kérést, a diplomája bánhatja a visszautasítást. Nóra az értelemszerű választás mellett teszi le voksát, erősítve Imre ez irányú gondolatait, de otthon Nikolett éktelen haragra gerjed. Egyrészt mert materialista lelkülete nehezen hagyná veszni a jogi diplomába fektetett pénzt, másrészt meg Nóra ne pofázza azt a fensőséges szövegét az igazságról. Amint teheti, át is szalad az ügyvédnőhöz, és kiosztja őt a beleszólási jogból.
Úgy tűnik nekem, Nikolett idegrohamai transzferálódhatnak át zsírrá, így lehetséges az ilyen idegrendszer mellett jelentkező jelentős túlsúlytöbbletet csak megmagyarázni. Imre mégis a helyes megoldás mellett dönt, és egyben aggódik is. Végére hagytam Miklós hetének elemzését, akinek végre pozitívba válthat át régóta zuhanó mérlege. Agresszív üzletfele leszerelését egyszerűen oldotta meg, noha örülhet, hogy éppen egy sorozatban játszik, mert az életben aligha sikerülhetett volna jól megírt terve. Vendégségbe hívja magához ellenfelét, akinek előnyös üzleti ajánlattal indokolja a furcsa meghívást. Szép szavakkal elaltatja tapasztalt sporttársa gyanakvását, majd a vacsora végeztével altatót kever poharába. Míg a vaslady az igazak álmát alussza, Miki elmegy az irodájába, ahol kompromittáló papírok után kutat, sikerrel. Reggel aztán egyből más hangnemben ébreszti ellenfelét, akit ezentúl az adóügyi hatóságoknak is sokat érő papírokkal fog sakkban tartani, illetve biztosítja velük családja védelmét. És ennyi, gondolom, bár inkább azt írom, egyelőre. Ekkor kezdi el a családot zaklatni Attila a temető elleni petíció aláírásával, amit Miklós érzelmi szempontok miatt, András meg éppen családi viszály okán nem ír alá. Mindezek tetejébe a sírt meg is gyalázzák, amit Vilmos hoz rendbe némi pénzért, ugyanis ő hivatalosan jártas a takarítás művészetében. A temetőben meséli neki a gondnok, hogy egyszer a sír át lett építve, amit Vili nem felejt el megemlíteni Miklósnak, aki ezek után egyből rájön, hol kell keresni az öcskös sehol nem lelt piszkos pénzét. Következő terve, hogy Lacival elindulnak sírt rabolni! Jó, mi? Ezért hagytam utoljára, s kezdem talán evvel a jövő héten.

2 komment|Szólj hozzá!
Tök jó a Barátok Közt.
MÍNDÍG NÉZEM ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !
MÍNDÍG NÉZEM ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !
beka
|
2010-11-01 16:24:33
Tök jó a Barátok Közt.
MÍNDÍG NÉZEM ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !
MÍNDÍG NÉZEM ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !
beka
|
2010-11-01 16:24:29
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek