Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Fészek Drink Bár
|
Békéscsaba, Lázár u. 1.
E heti gasztrotúránk a Belvárosba szólít bennünket, ahol nem csábulunk el a számos közismert vendéglátóipari egységeknél, hanem elszántan letérünk a sétálóutcáról, hogy a járt utat járatlanra cseréljük.
Menet közben azt találgatjuk, hogy az újonnan nyílt hely törzsközönsége kikből állhat. Nincs időnk megunni ezt a kis szociológiai játékot, hiszen az Andrássy utcáról alig 5 perc séta után megérkezünk célunkhoz. Ezen a helyen már régen is működtek vendéglátóhelyek. Azt most nem sorolom fel, mi minden volt itt anno, és csábította a csabaiakat ide, azonban Fészek Drink Bár néven idén tavasszal újra megnyílt a hely. Az átalakítás pedig tökéletesre sikeredett.
 
Szivarfüst és kávéillat: nem a legrosszabb elegy, főleg, ha egy kis lazulós hangulatot próbálunk beiktatni a rohanó életünkbe. A Fészek nevet az igazi centrális pozíciója is adta, ideális helyen van: a belvárosnak szinte a mértani közepén, pár lépésre a Luther utcától - kis sziget a sétálóutcához közel. 
 
A Fészekben azonban nem pusztán zárni, de nyitni is igencsak érdemes a napot, pontosabban a délutánt, hiszen már 3 órától beülhetünk egy finom kávéra, egy jó sörre vagy akár egy jó whiskeyre. De szervezhetünk ide találkozókat, lévén barátságos környezettel várják a látogatókat - a környező irodák és üzletek népségét. 
 
Nyugodt és korrekt hely, lounge-hangulat - a Fészek Drink Bárt érdemes a gasztrotérképünkön tartanod. 
 
Fészek Drink Bár 
Békéscsaba, Lázár u. 1. 
 
 
&i
2009.04.10
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 22., kedd

Júlia, Rita

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.