Bár jómagam képtelen vagyok megfejteni a Star Trek-univerzum sikerének titkát, belátom és értékelem, hogy a sorozat és az abból készült filmek milliónyi felnőtt ember gyermeki énjét segítenek megőrizni.
Majd’ fél évszázada, hogy a Star Trek-világ oly sokakat boldogít, és a J. J. Abrams rendezte, sorban a 11. egész estés játékfilm azoknak sem teljesen értelmezhetetlen, akik sosem értették, hogy miért is rohangálnak olyan sokan bordó tréningruhában. Látványos eredettörténetről van szó, és ennek megfelelően a két főhős, a félig szimpatikus Kirk kapitány és a félig vulkánfíber - na jó, csak vulkáni - Mr. Spock fiatalkorát, tetteik motivációját, majd találkozását követhetjük nyomon.
A Csillagflotta két jeles egyénisége ugyanis, ki hitte volna, kisgyerekként kezdte karrierjét - ebből adódik vagy negyedórányi kínos és felesleges játékidő -, majd fiatalon kerültek felelős pozícióba, vagyis az Enterprise űrhajó parancsnoki hídjára, hogy utasításaikat számos beosztott ismételje el hangosan, ahogy az egy jó sci-finél lenni szokott. A nagy kihívást pedig egy, a jövőből érkező fenyegetés jelenti, egy megvadult bányászkolónia képében, akik előre meg akarják bosszulni hazájuk később már bekövetkezett pusztulását, és egy vörös löttyel képesek fekete lyukakat kreálni, amerre csak járnak. Így teleportálásban jártas hőseink nemcsak térben, de időben is kénytelenek képben lenni, miközben a rajongók által oly rég óta ismert nagy csapat is szépen összeáll, igaz, a régi arcok helyett szemtelenül fiatal színészekből.

Star Trek
amerikai sci-fi, 120 perc, 2009
A USS Enterprise születésének és Kirk kapitány felemelkedésének újragondolt története.
rendező:
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2009. május 7.
Bemutató: 2009. május 7.
5 komment|Szólj hozzá!
Én nem vagyok egy nagy Star Trek rajongó bár a sci-fit szeretem. Ez a fílm viszont a hibái ellenére teljesen megfogott. Akciódús, látványos és az ember nem unatkozik alatta :)
Lehet hogy nem a ST rajongóknak készült de biztos hogy többeknek fog tetszeni így mintha készült volna egy "bennfenteseknek" szóló film.
Ha ilyen lesz a következő, én várni fogom :)
Lehet hogy nem a ST rajongóknak készült de biztos hogy többeknek fog tetszeni így mintha készült volna egy "bennfenteseknek" szóló film.
Ha ilyen lesz a következő, én várni fogom :)
Zoli
|
2009-06-08 10:12:37
en trek rajongo vagyok a javabol.. ez a film pocsek szarvolt.. jj abrams-ot fel kene negyelni es a galaxis mind a negy kvadransaba kuldeni egy egy darabot belole hogy mindenki megtudja hogy itten igy bannak a seggarcuakkal..
bela
|
2009-06-03 22:29:27
Én sem értek egyet az első hozzászólóval. Igaza van, hogy a sci-fi mesterei: Lem. Asimov, Clark stb. De nem is mondták a film alkotói azt, hogy ők most egy új 2001 : Űrodüsszeiát fognak készíteni! Egy olyan filmet készítettek, amit a nem Star Trek rajongók is gond nélkül megnézhetnek és élvezhetnek. Szerintem jól sikerült a film. Persze nem hibátlan (minthogy olyan film csak néhány készült a film több mint száz éves története során). Nekem is volt néhány dolog ami nem jött be vagy zavart (például a Spock - Uhura szerelmi szál). Azonban mégis azt mondom, hogy érdemes elmenni a moziba. Unatkozni szerintem nem fog senki. Persze ne várjunk művészfilm-szintű dialógusokat, pontos karakterábrázolásokat! Aki ezekre a dolgokra (is) vágyik (nagyon helyesen) az nézze Tarr Béla filmjeit (például). Nem lehet mindig komoly dolgokkal foglalkozni, mint ahogy nem lehet mindig Bartókot hallgatni sem. Az embernek szüksége van időnként felhőtlen kikapcsolódásra. Szerintem (legalábbis az én esetemben) sikerült ennek a filmnek elérnie, hogy egy ideig elfeledtette velem a hétköznapok gondjait. És ez nem akármi a mai világban.
horsanjed
|
2009-05-30 17:59:27
Nem értek egyet az előző hozzászólóval. Az egész Trek-világ és a sorozatok is nagyon jók és igenis méltón csatlakoznak a fentebb sorolt nagy elődökhöz. Gene Roddenberry egy olyan világot képzelt el a jövőben, ahol nincsenek háborúk, az emberek egyetértésben élnek, és a gazdaság sem az, amit ma ismerünk. Ezt nevezik Föderációnak. Mivel azonban nem mindenki szereti az előbb felsorolt erényeket, azért nyilván létezik Föderáción kívüli világ. Nem véletlen, hogy a Földön számtalan milliónyi ember szereti és élvezi az ST-sorozatokat, és a moziverziókat. A mostani, a XI. eltér az eddigiektől, mert valóban sokkal hollywood-ibb, de ez mégsem megy a Trek-hagyomány rovására. Ma ezt várja el a közönség, csak így lehet egy film közönségsiker. Bár való igaz, az igazi Startrek-élmény elmarad, a Föderáció értékeiből sem tudunk meg sokat, de talán sokakban felébreszti a vágyat, hogy megismerje Gene Roddenberry világát. És persze megszereti a StarTrek-et. Én magam is így jártam, egy véletlen ST Voyager epizód szegezett a képernyő elé, azt sem tudtam, kik ezek. Azóta is Voyager a kedvencem. Talán mások is így járnak a filmmel.
ziel
|
2009-05-23 17:08:27
borzalmas...a sci-fi "eredeti" jelentése tudományosan fantasztikus, amit Lem, Asimov, Clark, Trugackij testvérek és még sokan mások alapoztak meg műveikkel....ez a film se nem tudományos, se nem fantasztikus....egy rózsaszín hollivudu giccsparádé...szép lányok, szép fiúkák mondják semmitmondó szövegeiket, míg ugrálnak tér és időn át, majd menekülnek a szingularitásból és a fekete lyuk időhorizontjából....ez egy tiniknek készült kalandfilm, nem jobb mint anno a Pirx kapitány kalandjai, csak kicsit több pénzt költöttek rá..szerintem teljesen feleslegesen...
gomez
|
2009-05-22 08:22:15
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek