- A Kaméleon bemutatója után nyilatkoztad, hogy hét éve nem játszottál magyar filmben. Ez elég hihetetlenül hangzik... 
 
- Lehet, hogy egy-két kisebb mellékszerepről megfeledkeztem (a Kontrollban Csányi egyik volt kollégáját játszotta, az Apám beájulna című filmben pedig Gáspár Kata apját - a szerk.), de az utolsó igazán jelentős filmszerepem a 2001-ben forgatott, Az utolsó blues című Gárdos-film volt. 
 
- És miért kerültek el a komoly filmszerepek? 
 
- Hát ezt a filmrendezőktől kellene megkérdezni, másrészt rengeteget játszom színházban, tehát foghatom arra is, hogy nem érek, nem értem rá. A legfőbb ok mégis talán az lehet, hogy egy időben nagyon sok helyen, sok nyilatkozatomban panaszkodtam arra, mennyire nem szeretek forgatni. Kevés igazán jó forgatásélményem volt, nagyon ritkán fordult elő, hogy valóban jó szerepet játszottam volna egy filmben. Sokkal inkább egyfajta technikázásnak tartottam, és soha nem éreztem meg benne azt a fajta örömet, amit egy színházi előadás adhat. 
 
- Ezt a negatív tapasztalatot megerősítette a Kaméleon vagy épp ellenkezőleg? 
 
- Az utóbbi, a Kaméleon forgatása nagyon jó élmény volt, már a forgatókönyv is lenyűgözött - hihetetlenül csavaros, fordulatokkal teli történet. Kifejezetten izgatott, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen teljes értékű szereppel, mert egy valóban összetett és kidolgozott karakterről van szó. Azt is mondhatnám, hogy annyira jól éreztem magam a forgatás alatt, hogy tulajdonképpen meg is jött a kedvem a filmezéshez. Bárcsak lennének még ennyire jó szerepek... 
 
- Ha már a szerepeknél tartunk, volt olyan karakter vagy film az elmúlt néhány évből, amit sajnálsz, hogy kihagytad?  
 
- Szerencsére túlságosan sok jó színész van Magyarországon ahhoz, hogy igazán bánhassak egy elmulasztott szerepet, de azt sajnálom, hogy a Valami Amerikában nem én lettem Alex. Még voltam próbafelvételen is Herendinél, de végül Szervét Tibort választotta. Azt túlzás lenne mondani, hogy állandóan castingokra jártam, csak arra mentem el, ami igazán felkeltette a figyelmemet. De amúgy már az is tisztára hollywoodi sztori, ahogyan a Kaméleonban szerepet kaptam, ugyanis az ügynököm felhívott és arra kért, hogy ne tegyem le a telefont, de lenne egy csodálatos orvosszerep Goda Kriszta új filmjében. Magenheim ide vagy oda, természetesen nem tettem le, az ügynököm pedig folytatta azzal, hogy egy meleg férfiről van szó, és nekem nagyon megtetszett a karakter. Többek között azért is akartam annyira eljátszani dr. Martont, mert kiváló imidzsváltást jelentett. Végre nem egy kedves doktor bácsi vagyok, bár a kegyetlen talán túlzás lenne. 
 
- De az orvosszerepek nemcsak a vásznon találnak meg, hanem a szinkronstúdióban is, ugyanis

Oidipusz

te örökölted meg Szakácsi Sándortól dr. House-t. Mennyire voltál képben a sorozattal, mielőtt Hugh Laurie magyar hangja lettél? 
 
- Egyáltalán nem voltam képben, de mindig hallottam, hogy milyen jó, és ha nagy ritkán sikerült elcsípnem egy-egy epizódot, ledöbbentem attól, hogy mennyire jó színész Hugh Laurie. Lenyűgözött a karaktere, a dialógusok és természetesen Szakácsi hangja. Nagyon rossz érzés volt átvenni tőle, kértem is egy nap gondolkodási időt, amikor megkerestek azzal, hogy átvenném-e tőle a szinkronizálást. Két-három barátommal beszéltem a dologról, és végül igent mondtam, hiszen valakinek folytatnia kellett. Sokan mondják, hogy az én hangomon House kíméletlenebb és sokkal erőteljesebben hat az iróniája, de ehhez tegyük hozzá azt is, hogy a sorozat írója, David Shore (a sorozat kitalálója és Emmy-díjas forgatókönyvírója, rendezőként a második évad záró epizódjával debütált - a szerk.) az elmúlt két évben egészen új irányba vitte el a történetet. Nincsenek happy endek, a betegek meghalnak, rossz emberekről szólnak a történetek, ahol senki nem kap felmentést az alól, amit tett. Nagyon bekeményedett a sorozat, és szerintem ez a kegyetlen őszinteség nagyon jót tett neki, hiszen nincs is miért nem ilyennek lennie. 
 
- 2003 óta vagy a Nemzeti társulatának tagja, melynek igazgatója tavaly óta Alföldi Róbert. Milyen változásokat hozott ez az amúgy elég nagy vihart kavart váltás?  
 
- Nagyon sok változás történt, ez tény. Először is kicsit megritkította a társulatot, ami jó nagy zavart keltett, viszont szerződtetett sok nagyon tehetséges fiatal színészt, amitől a szó nagyon jó értelmében felpezsdült az élet a színházban. Rengeteget dolgozunk mindannyian, gyakorlatilag a színház összes próbatermében, még a legkisebb zugban is állandóan próbálunk. Az pedig egy zseniális döntés és művészetpolitikailag is egy nagyon szép és irányadó gesztus volt szerintem Alföldi részéről, hogy Mundruczó Kornél A jég című darabját behozta a Nemzetibe. Elképesztő sikere van az előadásnak, hónapokra előre nem lehet rá jegyet kapni. Azt látni, hogy egy Mundruczó Kornél rendezte darabban Péterfy Bori és Csákányi Eszter együtt állnak a Nemzeti színpadán, számomra majdhogynem olyan, mint egy megvalósult álom. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha még egymás mellett lesz az öltözőnk Eszterrel, most pedig jót röhögünk azon, hogy én megyek a kommersz 12 dühös embert játszani, ő meg az alternatív A jeget. De ennek pontosan így kell lennie a Nemzetiben. Ezt mind lehet együtt, és ez Alföldi érdeme. Nyilván voltak vesztesei is ennek a változásnak, például életem egyik legnagyobb szerepe, a III. Richárd is lekerült a műsorról egy hónappal ezelőtt, de én úgy hiszem, egy színésznek kötelessége nagyobb léptékben gondolkodni, mint saját maga. Csak jót tett a színháznak az, hogy beköltözött egy másfajta gondolkodásmód, és a mai magyar színházi élet állapotát, színészeit, körülményeit tekintve a Nemzeti most a 99%. 

Forrás: Est.Tv Magazin