L in da house (505.)
|
Barátok közt 505. november 3-ig
No, úgy látszik, a névnapomra megemberelték magukat, vagy csak az egyórás felvételi idő hozott eredményt, de most végre – bár igazándiból többnyire – sikerült végigrögzíteni az eseményeket. És reklámtémában is tájékozottabb lettem. Sok minden ugyan nem történt, de a szájbarágást is gyakorolni kell néha. Ha Miklós kétes dolgai kiderülnek, Nóra kampós orra soha többé nem fog beleakadni az aurájába, ám egyelőre ez a veszély nem fenyeget. Viszont, ha gyorsan nem derül fény Klaudia gyógyszercseréjére, a főasszonynak hamar vége lehet. A lebukás lehetősége azonban mást is fenyeget.
Bizony mondom néktek, úgy volt az, ahogyan én láttam. Nem mintha ördöngösség lett volna kitalálni a folytatást, de akkor is. A hét első fele avval megy el, hogy Vanda és Linda megszerezze Géza pót-kocsikulcsát, ami sikerül is nekik, bár nem egyszerűen. Elsőként a lakásba kell bejutni, amihez fénymásolni kell egy kicsit a Berényi kft. irodájában, mindezt felügyelet nélkül. Mivel Miklósnak sok a dolga, ez sikerül is. Alex ugyan zavar, de nem sok vizet, ezért gyorsan eljutnak az ominózus lakásig. Szerencséjükre Frici más a másnaposság elleni vásárlásnál tart, így egy kis kutakodás után meg is lesz a szajré. Nem a sorozatunkat néznénk, ha nem jönne haza a vidéki gazda közben, de az is hozzátartozik, hogy lelépjen időben, pont amikorra az izgalomcsíkot felszívtuk, és nem remeg már a láb. Ez meleg volt! Irány az autó. Frigyesről jut eszembe. Korábban Magdolna esküvői maradékkal kedveskedik a nagydarab agronómusnak, plusz rendesen kicsinosított küllemével, ami a házban pletykálkodásra ad okot. (mi nem?) Unokájától meg is kapja a magáét, pedig csak annyit beszéltek meg Frigyessel, hogy féltékennyé teszik az azóta is más zsírredői után futkosó Vilmost. Apró após! Vilinek eléggé elege van már a folytonosan pofázó Teriből, kinek gondolatai ráadásul csak a szaftos húsok, és az ehhez lazán kapcsolódó öregszex körül forognak. Ezért aztán a friss pacal ellenére a munkába menekül a továbbiak elől, pláne, hogy Terka nyikorgó ágyával is kéne kezdenie valamit, de arra már nem áll fel. A hangulatot azonban otthon sem melegíti fel Vilmos, sőt, a pecázás után most piknikre készül. Ellenben, mikor a fülébe jut az asszonya és Frici közt szövődő kapcsolatféleség, karakánul megfenyegeti a jobbágyot, aki rohan is Magdihoz a hírrel, és egyben visszavonulót is fúj a megbeszélt tervben. Mindezek alatt Klaudia egyre furcsább tüneteket produkál memória fronton, másképp hívja Bandikát, rosszul címez levelet, és inkább elfelejti, mit is csinált a közelmúltban. Tilda felismeri a bajt, és pletykafészkén keresztül gyorsan terjed a hír a házban, Miklós legnagyobb megelégedésére. Klaudia emellett rendesen idegbeteg is, végigüvölti a hetet mindenkivel.
 
A jelentéktelen dolgokból szoktak kinőni a jelentékenyek, ezért elmondok párat. Bandika epedezik Lindáért, hiába céloz rá a lány a hiábavalóságra, ahhoz, hogy a kis Andris felfogja az élet nemi menetét féltestvére okos magyarázatára van szükség. Itt kapcsolódik össze két, de lehet, hogy három dolog is. Bandi gitároktatásra kérte fel Alexet, hogy imponáljon, de Emma szerint ez nem volt jó ötlet, a családi viszonyokat tekintve, ezért lép közbe nevelőn, megmentve így íz öreg zenész a kötelezettségtől, és a kellemetlenségtől. Bandi ezért inkább polcot szerel Alexszel, és bár apja türtőzteti magát, az incidens után azonnal hazaküldi fiát, védve őt a rossz társaságtól. Emma szerint András túl szangvinikus döntésében, ezért átmegy magyarázkodni a rockerhez, de előtte elmondja atyjának a véleményét, miszerint Júlia zabigyereke az oka a féltékenykedésnek. Bár nagyon nem utalnak rá, nekem mégis olybá tűnik, hogy Emmának igencsak bejön az idősödő zenészféleség, remélem ebből majd jelentékenység lesz, és talán Julit is közelebb dobja majd Andráshoz a konfliktus. Mert nekik a szent könyv szerint össze kell jönniük, ezt már Gézáék esetében is jó előre megmondtam, és úgy lett. Halljátok, forgatófirkászok?! Linda ugyan ellenzi Vanda szappanoperába illő követési akcióját, de, hogy szabaduljon Banditól, vele tart. Botond követése rendben lezajlik, bár a várt randi helyett a férfi a lányok által már ismert raktárban köt ki, ahol később megjelenik Zsolti is, aki Botival parolázik, míg a műhelyben az autó-átalakítók serénykednek. A lányoknak nincs eszük, ezért nem értik az események ilyetén alakulását, tehát hazafelé veszik az irányt. Pont arra, amerre a rendőrjárőrök is. Nem ragozom, a friss apuka és Juli együtt indulnak a rendőrösre, ahol találkoznak Vilmossal, aki fia ellopott autóját jelentené be éppen. Zsolti hamar összerakja a dolgokat, így a lányok megúszzák enyhébb pénzbírsággal, viszont nem árulják el cselekedetük mozgatórugóinak mechanikai feszültségét. Szóval a lényeget. Csakis autókáztak. Vanda otthon elárulja, hogy féltékenységből kocsiztak ki, de többet még anyjának sem mond. Klaudia például őrjöng, és a Bartha-géneket teszi felelőssé a történtekért.
 
Haza is megy lefeküdni, majd az éjszaka közepén összetépi volt férje féltve őrzött emlékfotóját. Nóra éppen Klau furcsa viselkedését vizsgálandó érkezik vendégségbe a villába, másnap, mikor is felfedezik az eltépett dokumentumot. Klaudia Bartha Zsoltot teszi felelőssé, aki a fejében volt. Orsiékhoz Tibi érkezik vacsoravendégnek, akit László kivételével mindenki elfogad annak, ami, kőgazdag buzinak. Laci ott is hagyja az eseményt, és csak sokak kérlelésére, a vacsora végeztével kér elnézést, és azt is csak a családi béke miatt. Azért rendes. Tibor összemelegszik (ha-ha-ha) lányával, minden szép. Sajnos a fiam éppen az ordítást gyakorolta, mikor Vilmos mondott valamit Terikének, aki egyre idegesítőbb, de abban reménykedik, hogy Vili lesz az élete második lőcse, és nem a városra gondolok, de nem is a szekéralkalmatosságra. A gumibot már közelebb áll. He-he-he, azt mondta: áll. Míg Juli nem bünteti lányát, mert az eléggé riadt magától is, Zsolt kemény szankciókat alkalmaz Lindával, akit kijárási tilalomra ítél. A leány Zsófi közbenjárását kéri, aki meg is próbál mindent, végül arra figyelmezteti Zsoltot, hogy így el fogja veszíteni lányát, aki jobb esetben az anyjához megy majd, vagy inkább egy pasihoz. Zsolt megrémül az utóbbi lehetőséget hallván, és már előre kipofozza fejben lánya kérőit, ezért engedményeket tesz Lindának, aki egyből Vandát viszi fel a lakásba, holott ő például a kompromisszumos alku egyik kizáró tényezője. A gyerek megint gyakorolt valamit, ezért pontosan nem tudom, hogyan oldódott meg végül az eset. Ja, de igen, ez lesz majd a vége. Addig gondolkodom, mi volt. Semmi. Pont jó helyen vagyok. Szóval, ahogy Zsolt éppen az őszinteségre hivatkozva számon kéri lányát, az egyből kontrázik, és őszintén elmondja, mit láttak, valamint viszontválaszt vár az igazmondás jegyében apjától is, aki felfelé néz.
háopépé
2008.11.14
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 22., kedd

Júlia, Rita
18:05
Johnny Lingo legendája
új-zélandi kalandfilm, 2003
18:15
Már megint te
amerikai romantikus vígjáték, 2010
18:20
Trükk
lengyel thriller, 2010
18:30
A fivéreim
ír filmdráma, 2010
18:55
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.