- Jól tudom, hogy három meghatározó színház volt az életedben? 
 
- A Pinceszínházban jöttem rá igazán, hogy egész életemben ezt akarom csinálni, színész akarok lenni. Egy nagyon szigorú rendszerben tanultunk mi ott, és nagy kiképzést kaptam rögtön elsőre, tulajdonképpen azért is volt jó, mert ahhoz képest minden csak „könnyebb” volt. Utána jött a Bárka Színház, ami egy nagyon fontos időszaka volt az életemnek, az egy nagyon nagy fordulópont volt. Egy olyan színház ideál volt nekem a Bárka, ott éreztem először azt a szellemiséget, amiben emberek ugyanazt szeretnék, ugyanazzal az ízléssel, mégis nagyon szabadon gondolkodva. A Bárka után szabadúszó voltam egy évig és végül Márta István megkeresett, hogy szeretne megnézni egy előadásban. Végül leszerződtetett az Új Színházhoz. Az Új Színház számomra olyan, mintha otthon lennék. 
 
- Nem volt furcsa, hogy egyik percben Rudolf Péter a „főnököd”, hiszen ő rendezett a Keleti Pályaudvar című darabban, a másik percben meg a kollégád a Beugróban?  
 
- Szerintem Péternek lehetett a legfurcsább, mert a Keleti Pályaudvarban tizenhatan voltunk a színpadon, és neki koordinálni kellett az egész csapatot. Nem egy vagy két emberre figyelt a színpadon, hanem egy egész gépezetre. A Beugró forgatása alatt a sminkszobában megbeszéltük a próbát, a Keleti Pályaudvar próbája előtt meg azt, hogy milyen volt a tegnap esti Beugró felvétele. 
 
- Rögtön igent mondtál, amikor felkértek a Beugróra?  
 
- Nagyon féltünk mind a négyen az első felvételnél. Annyira hirtelen és gyorsan kellett váltani a helyzetgyakorlatokban, kemény feladat volt. Előadásról előadásra összeértünk egymással és megszoktuk, hogy ez nem csak előadás, hanem elsősorban egy műsor felvétele. Ha valami nem sikerül, újra lehet kezdeni, és a nézők hálásak, mert előttük történik az egész. Folyamatos figyelés egymásra és abban az adott helyzetben nincs betanult szöveg, begyakorlott jelenet, amibe kapaszkodhatunk. Nekünk is minden meglepetés. Elfáradunk a végére, de nagyon nagy élmény. 
 
- Hogyan látod a kultúra helyzetét manapság?  
 
- Azt érzem, hogy picit porosnak számít ma a színház. Beülni egy két-három órás előadásra, amiben hosszú csendek és jelenetek vannak, amiben nincs gyors képváltás, rohanás, tempó, izgalom, az már nem elégíti ki a stresszhez szokott nézőket. A színházra nem felkészülni kell, hanem hagyni, hogy hasson ránk. Mindent jelen időben látunk, ott és abban a pillanatban a szemünk előtt történik. Az én fejemben a Beugrónak van egy olyan kis féltve őrzött titka, hogy - pluszban még amellett, hogy nagyon szeretem és a kamaszok között is közkedvelt műsor -, elkezdheti érdekelni a fiatalokat a színház, és annak az öröme. A fiatalok egyszer kíváncsiak lesznek, milyen az, hogy nincs semmi más, csak két ember a színpadon és ezt valamiért jó nézni. Remélem, egyszer elfáradnak az emberek, és jó lesz leülni és megnézni egy előadást, szépen nyugodtan. 
 
- Van olyan szerep, ami különösen fontos számodra?  
 
- Van egy jó pár, amit nagyon szerettem, de azért emelek most ki egyet, mert azzal a szereppel indult el sok minden az életemben. A Lila akác című darab ez, Simon Balázs rendezett a Bárka Színházban, és Tóth Mancit játszottam. 
 
- Milyen terveid vannak a jövőre?  
 
- Olyan érdekes, amikor a jövőről kérdeznek, mert nincs jövőképem. Mindig kérdéses, hogy lesz következő évad, vagy sem, lesznek nézők, vagy sem. A színházban én mindig aláírom a következő évadra szóló szerződést, de hogy utána mi lesz, azt nem tudom. Most a jövő évad a tervem, de hogy mi lesz tovább... 
 
- Nyaralás volt az idén?  
 
- Parádsasvárra mentem apukámhoz, az összes többi út improvizáció volt.  
 
- Milyen könyveket szoktál olvasni, mit olvastál utoljára?  
 
- Egy buddhista könyv volt, a címe: A falevél. Nagyon érdekel a vallás és a vallástörténet. 
 
- Ezek után valami meditatív zenét képzelek el nálad. 
 
- Nem nyert. Nagyon szeretem a cigányzenét, azt hallgatom sokat, illetve Szalóki Ágit nagyon szeretjük a kisfiammal. 
 
- Az anyaságot hogyan tudod összeegyeztetni a színházzal? 
 
- Nagyon nehéz, de ez a szakma független. Általában egy édesanya nehezen tudja összeegyeztetni a munkát a gyerekneveléssel. Szerencsére az Új Színháznál nagyon megértők, így azért könnyebb. 

Forrás: Est.Tv Magazin