Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Yankee Pub
|
Szekszárd, Szt. László u. 16.
Szekszárd
Bizony, ennyire rohan az idő! Ha tippelnem kell, tuti nem mondom meg, hogy 1995 óta, tehát immár több mint 13 éve működik a Yankee Pub amerikai étterem és söröző, mely unikumnak számít Szekszárd belvárosában.
Hiszen kies kis régiónkban (a pécsi Big Bellt leszámítva) nemigen tudnék még csak hasonló helyet sem említeni. Ez vonatkozik egyrészt a kínálatra, másrészt az enteriőrre is, lévén igazán egyedi és igazán amerikai fílinget közvetítő a hely jó kis rönkfás stílusú belső berendezése, a hozzá passzoló vadnyugati jellegű kiegészítőkkel.
 
Most ugyan éppen átmenetileg zárva vannak, de csak azért, hogy némi átalakítás után, október közepétől az új, versenyek rendezésére is alkalmas, kétasztalos, profi pool biliárd terem is a vendégek rendelkezésére álljon. Hát ilyenről sem nagyon tudok a környéken, mint ahogy – tudtommal – világos Budweiser, vagy barna Krusovice is csak itt kapható csapolva. Budweiserből akad barna is, üveges, de az Erdinger búzát sem küldeném vissza, ha úgy adódik. 
 
Ami az ételkínálatot illeti, hát abban tényleg benne van minden, ami az amerikai konyha színe-javát jelenti, sőt még azon túl is. Alapvetően a csülkös, csilis ételek, steakek, nyársonsültek döngetnek, de már csak az érdekes elnevezések miatt is érdemes végigböngészni az étlapot. Persze, fennáll a veszélye, hogy rögtön kedvet kapunk és rendelünk egy Bölénybordát (fokhagymás, sült oldalas), vagy mondjuk egy Indián batyut (gombával töltött csirkemell szalonnával), esetleg egy Fehérfejű rétisast (negyed csirke sütve). 
 
Tény, hogy engem egy egyszerű San Jose paprikással (csirkemell, zöldborsó, rizs, saláta), vagy Iowa steakkel (marhahátszín, zöldborsó, köret) is lázba lehetne hozni, mint ahogy az is tény, hogy a természetesen szintén megtalálható Forró kutya menük (hot-dog, sültkrumpli), és Burger menük (hamburger, sültkrumpli) kevéssé izgatnak. A tanulság az, hogy tutira találhat mindenki magának fogára valót, pedig a rablóhúsokról még nem is beszéltem… 
 
Yankee Pub 
Szekszárd, Szt. László u. 16. 
Tel: 74/887-196 
yankee95@tolna.net 
 
Krusovice barna csapolt: 170 Ft/2 dl; Forró kutya menü: 750–795 Ft; Rablóhúsok: 1255–1550 Ft; Specialitások: 1055 – 6380 Ft 
 
Gasztromeo
2008.10.07
|
2 komment|Szólj hozzá!
Elvégre egy western hangulatú pub-ról van szó.Az alátétet biztos nem azért dobták mert modortalanok.(talán mert nem fértek közel az asztalhoz.Talán a diploma miatt lehet az érzékenység és a merev hozzá állás!
Anna
|
2009-08-05 20:11:13
Nem voltam megelégedve a felszolgálók modorával, kiszolgálásával! 9 fős társasággal (köztük bölcsészekkel, tanítókkal, agrármérnökökkel) látogattunk el oda... Úgy dobálták elénk a pohár alátétet, meg sem várták, hogy elfogyasszuk az italunkat, és közölték, ha nem rendelünk még, akkor távozhatunk! Biztos vagyok abban, hogy mi már nem fogunk oda még egyszer ellátogatni!
Eszter
|
2009-01-18 10:54:30
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 22., kedd

Júlia, Rita

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.