Isten hozott, paraszt! – üdvözöl ízes tájszólással egy tenyeres-talpas menyecske, amikor belépek az ajtón. A helyiségben, vagy inkább zabatanyán ne csodálkozzon senki, ha leparasztozzák, hiszen ez egy középkori parasztétterem, ahol tegezi a vendéget a kocsmárosné.
A hely elég sötét, a padló szalmával van felszórva, a tágas asztalok mellett és felett a régi paraszti élet relikviái. Van itt kovácsfújtató, régi szőlőprést is láttam, a fejünk felett vasrácsos kalodába zárt boszorkány lóg, körben koponyák halmai sorakoznak sokfajta régi használati eszköz mellett.
Mivel egy középkori fogadóban sem lehetett válogatni, itt is azt kap a vendég, amit elé raknak... Legalábbis az előételnél. A sör mellé sajttál, vagy paraszttál dukál, a másnapos gyomrot az utopenec (savanyú kolbász) gyógyítja. Levesből, vagyis étléből az van, ami éppen van – hirdeti az étlap, igaz, létezik cipós étlé is. A zabálnivalók széles kínálatában kemencében, roston és tepsiben sült különlegességek sorakoznak: halak, szárnyasok házi és vadállatok, még krokodilból és fürjből is készül étel. Ja, és fácán is van (arany!), de ez már a szlapálnivalók egyike.
Többszemélyes fatálakat is lehet rendelni, „édeshasúaknak” szilvás gombóc (csokiöntettel vagy darával), négyféle rétes és fagyos gombóc kérhető. Az ide betérőket bőséges lakoma várja, hiszen a középkorban ritkán ehetett a paraszt, de akkor jól meg kellett tömnie a hasát, mivel nem tudhatta, mikor eszik legközelebb. A zabálás és szlapálás után vízipipa biztosítja a kellemes emésztést.
Középkori parasztétterem
Párkány (Stúrovo), Bem J. u. 4.
Tel.: +421(0)908-580-090
Nyitva tartás: 11–23h-ig

14 komment|Szólj hozzá!
Mycurka, azt szeretném kérdezni, hogy kb mennyibe kerül egy 2 fős kaja és mivel lehet fizetni? A nyitvatartás hogyan van? És tényleg fifni a kaja:
Köszi: Mona
Köszi: Mona
Mona
|
2012-04-12 17:42:37
Annyira jó volt a kaja, hogy most újra megyünk! Mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit ki akar szakadni a hétköznapokból, vagy valami extrém élményre vágyik!
Mycurka
|
2012-04-06 11:31:35
Fasza volt a zaba, de sajna el kellett mennünk haza.! minden kedves parasztnak ajánlom ezt a zabatanyát, igazán emberes! :)
Peti Paraszt
|
2012-03-22 15:59:18
Új hozzászólás
Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek