Megvannak a Szombat esti láz harmadik szériájának táncospárjai. Südi Iringó már próbált is újdonsült párjával.
- Volt egy kis izgalom a dologban - vallotta be Iringó. – Tudom, hogy a partnerem tud táncolni, de azt nem, hogy mit kell neki megtanítanom, hogy hogyan veszi a lépéseket, de szerencsére már öt perc után összerázódtunk, és belevághattunk a koreográfiába.
Südi Iringó úgy véli, hogy megfelelő partnert kapott a táncos show-műsorba.
- Magasságban, habitusában hozzám illő, és a célunk is egy, hogy jól produkáljunk.
Azt azonban nem tudják, hogy hogyan birkóznak majd meg egy esetleges vereséggel.
- Nem szeretek veszíteni, nem viselem túl jól. Tudom, hogy meg kell tanulnom, most már kezdek is hozzászokni a gondolathoz – vallotta be Stohl a Reggeliben.
Iringó mégis úgy véli, hogy bíztatóak a jelek.
- Nagyon jól mozog, szerintem nem lesz gond a próbákkal – csak az időpont egyeztetéssel. András ugyanis a nap 24 órájából körülbelül 18-at dolgozik, de szerencsére olyan ember, akit hajt a vágy, hogy ezután is tánccipőt húzzon és gyakoroljon velem.
A páros az első próba alkalmával már a mezőny esélyeit is felmérte, azt azonban ők sem tudják, hogy a nézők szimpátia vagy tudás alapján szavaznak majd.
- Szerintem a színészek előnyben vannak, hisz nekik egy-egy darabban táncolni is kell – mondta Iringó.
- Az esélyeket már latolgattuk, de nem lehet tudni, hogy a másik párost mi alapján ítélik majd meg – mondta Buci. – Szerintem a szakma semmit sem segít, tudom, hogy számos színésztársam nem tud táncolni. És látható, hogy kinek van tehetsége hozzá, s kinek nem.
Azt azonban látatlanban már alaposan kielemezték, hogy kinek van tehetsége a tánchoz.
- Vegyük sorra: Udvaros Dorottya rendkívül jó színész, és jól is táncol, ő veszélyes ellenfél lesz. Ramónáról semmit sem tudunk, míg Jázminról hallottuk, hogy korábban latintáncolt, így az alapok nála már megvannak – mesélte Buci. – Bea asszony kezdő, míg Rózsa György nyerő lehet, hisz a lányával táncol, és ezért mindenki szimpatizál majd velük. Én Katus Attilától tartok a legjobban, míg Csányi Sándorról sem tudunk semmit, habár remélem nem olyan ügyes.
A Stohl András-Südi Iringó páros a korábbi szériákra is visszagondolt, hogy ott hogyan alakult a szavazás.
- Szerintem a népszerűség, a szimpátia és az ismertség is számít – mondta Iringó. – A nézők durranást várnak. Olyan produkciót kell nyújtani, ami látványos, szemet gyönyörködtető, hogy biztosan továbbjuthassunk.
Az tehát már kiderült, hogy Südi Iringó Stohl Andrással táncol, de lássuk a Szombat esti láz harmadik szériájának többi táncospárját: Rózsa György partnere nem más, mint lánya, a balett-táncos Csilla. Angyal András eddig két Barátok közt szereplő hölgyet forgatott meg (Ábrahám Editet és Farkasházi Rékát), most kiderül, hogyan boldogulnak Udvaros Dorottyával. Katus Attila partnere a műsorban egy új táncosnő, Molnár Andrea lesz, aki a latin táncok mestere. Gáspár Bea Cseh Szakál Tiborral az oldalán indul a végső győzelemért, míg Kiss Ramónát az a Markó Robi vezeti majd, aki az előző Szombat esti lázban Kovács Ágival táncolt. Dammak Jázmin partnere ezúttal Kovács Zoltán lesz, akit felesége, Keleti Andrea minden bizonnyal ellát majd néhány jótanáccsal a műsor indulása előtt. Csányi Sándor táncostársa pedig Práger Kitty lesz, aki Gönczi Gáborral táncolt már a showban.
(Forrás: RTL Bulvár)

1 komment|Szólj hozzá!
Már csak azt szeretném tudni, hogy mikor kezdődik a szombat esti láz harmadik szériája. Izgatottan várom.
Kovács Éva
|
2008-09-18 11:35:35
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek