Csak így egyszerűen. Mert lehetne ugyan mondjuk, Menta, a kávéház vagy Menta, a koktélbár is, ugyanis mindkettő megállná a helyét.
És mindez immáron nemcsak afféle szubjektív vélemény, hiszen a szekszárdi belvárosban, a fasoron, már több mint egy éve üzemelő egységet a tavasszal beválasztották az ország 100 legjobb kávéháza közé! De az is tény, hogy kis hazánk első hivatalos Bacardi Mojito bárja volt, és most is bent van a Top 10-ben.
Persze az is igaz, hogy kevés olyan hely akad a környéken, ahol hivatásos mixer teszi a dolgát, vagy ahol baristát alkalmaznak. Magyarul kávészakértőről van szó, mert hát az igazán jó kávéhoz nem csak az kell, hogy jó termőterületről származó minőségi alapanyag legyen, számít a pörkölés milyensége, de a tárolás, vagy akár a kávégép karban tartása is. Mindennek aztán meg is van az eredménye, hiszen a július elején Budapesten rendezett Kávé és Koktélfesztiválon a Menta „Don Cortez Spezial” kávéja nyerte az igencsak megtisztelő, Magyarország legjobb presszókávéja titulust! Aztán, ha már ott voltak, a mixerversenyről is elhoztak egy harmadik helyezést…
Persze, mindettől függetlenül a legjobb, ha az ember veszi magának a „fáradtságot”, felkeresi a helyet, és hagyja dolgozni az érzékszerveit, úgymint látás, szaglás, ízlelés, tapintás, ilyenek. Hiszen igényesen berendezett, immár klimatizált belső térben (mostanság a hangulatos terasz is játszik), jobbnál jobb kávékülönlegességek, vagy/és száznál is több koktél közül válogathat. Vagyis: bármit ihatsz, amit csak akarsz, mindezt korrekt árakon. Hát kell ennél több?
Menta bár
Szekszárdon, a fasoron
Tel: 20/579-4870
Presszókávék: 210–280 Ft; Kávékülönlegességek: 280–450 Ft; Alkoholos koktélok: 560–1190 Ft; Alkoholmentes koktélok: 390–560 Ft

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek