Veszprémben leginkább azt szeretem, hogy bár a belvárosban lakom, tíz perc sétával mégis eljuthatok a Gulya-dombra, amit talán túlzás nélkül is nevezhetünk erdőnek. És sétálni erdőben mégis jobb, mint kipufogógázban.
Nem árt viszont tudni, hogy a túrázni, kirándulni vágyó városlakó számára ideális kiinduló- vagy végpont lehet az Erdei Vendéglő és Panzió, attól függetlenül, hogy az állatkert nagy területen elhelyezkedő szafari parkját, vagy a Gulya-dombon elterülő parkerdőt, esetleg a Séd-völgy kirándulóhelyeit látogatja. Mert bizony egy kiadós séta előtt vagy után - ez igazán ízlés dolga - nem árt erőt gyűjteni!
A vadregényes, csodálatos természeti környezetben található, felújított és megszépült, patinás vendéglátóhelyet a vadasparkot felkereső és azon végigsétáló vendégek könnyen megtalálják, de a Kiskőrösi utcából gépkocsival is megközelíthető.
És ha már a vendéglő erdei, érdemes az étlapot is ilyen megközelítéssel lapozni: ajánlott pikáns szarvasraguval kezdeni (csészényi 680 Ft, csupornyi, azaz fél liter 980 Ft), vaddisznószeletekkel alapozni (áfonyamártással, burgonyafánkkal 2450 Ft), majd erdei galuskával lefojtani (550 Ft). De természetesen van itt a vadon kívül más is, mi szem-szájnak ingere, aki felkészülten szeret étterembe menni, az az étlapot, az itallapot és az impozáns borlapot tanulmányozhatja a vendéglő honlapján.
Erdei Vendéglő és Panzió
8200 Veszprém, Kittenberger K. u. 12.
Tel: 88/425-458
E-mail: info@erdeietterem.hu
Web: www.erdeietterem.hu
Szénsavas üdítőitalok és ásványvíz 0,25 l/220Ft; szénsavmentesek 0,1 l/110 Ft; csapolt Beck’s sör 0,3 l/250 Ft, 0,5 l/400 Ft; csapolt Borsodi 0,3 l/225 Ft, 0,5 l/375 Ft; Segafredo kávék 250–300 Ft között…

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek