Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Trendo-line Étterem és kávézó
|
Kecskemét, Korona u. 2., Malom Központ 3. emelet
Kecskemét
2005-ben nyitott meg a Trendo étterem. Aki járt már ott, tudja, hogy nem csupán egy étteremről van szó, hanem a Malom Központ hangulatos kávézójáról és szórakozóhelyéről is.
Le a kalappal a belsőépítész előtt, aki olyan teret és enteriőrt álmodott meg ide, amely mindhárom funkciót ellátja, és egyik sem idegen számára. Mindez egy bevásárló központ harmadik emeletén valósult meg.
 
A nyitás óta eltelt körülbelül 2 év alatt történt néhány átalakulás konyhafronton. Legutóbb például az étlap módosult. Kicsit kikerekedett, előnyére változott. Itt jegyzem meg édesszájú társaim megnyugtatására, hogy a fenséges tiramisu-költemény még mindig ott található az étlapon. Sőt, tejszínnel és vaníliával készült trendo gyümölcskrém leves is van. Figyelem! Hétfőn és vasárnap nem üzemel a konyha, de a hét további napján á la carte lehet választani a hideg és meleg előételek, a sertéshúsból, szárnyasból, halból készült főételek, esetleg tészták vagy saláták közül. 
 
Szerepelnek az étlapon „gyermekételek” is a kicsikhez igazított adagban és fűszerezéssel. Az étterem alapgondolata: „Vendégül látni valakit annyit jelent, mint gondoskodni boldogságáról mindaddig, amíg fedelünk alatt tartózkodik.” Ez a szellemiség hatja át ezt a helyet. 
 
Nem vagyok egy Anton Ego, ám a finom és egészséges ételeket szeretem. A friss alapanyagokból készült, forró és illatozó, olaszos ízvilágú ételek bármelyikét rövid időn belül a vendég asztalára varázsolják. Mint azt már jeleztem, nemcsak a finom ebéd elfogyasztásához, hanem baráti beszélgetéshez és üzleti tárgyaláshoz is kiváló helyszínt biztosít a Trendo. Itt dicsérném meg a baristát is, aki láthatóan (és érezhetően) nagyon jól érti a dolgát, mikor elkészíti a 13 kávéféle közül választott forró italt! Mint azt már említettem: egyszerre étterem, kávézó és szórakozóhely, tehát itt még szórakozni is lehet. Méghozzá kultúráltan. Karaoke partikon és koncerteken. 
 
Trendo-line Étterem és kávézó 
Kecskemét, Korona u. 2., Malom Központ 3. emelet 
www.trendo.hu 
Asztalfoglalás: 76/402-200 
mami
2008.02.11
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 20., vasárnap

Bernát, Felícia

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.